KASTÉLYHISTÓRIÁK

UTAZÁS

A bölcsőtől a koporsóig – keresztül Európán

Felkérésre nem sok írást követtem el, de most nagyon boldogan megteszem.
Erzsébet királyné halálával kapcsoltban merült fel, hogy annak idején 1998-ban, a bölcsőtől a koporsóig jártuk végig életének fontosabb állomásait. A koronás asszony tisztelőinek népes tábora – köztük az utazás résztvevő is – biztattak, írjam meg, milyen volt a „nagyutazás”.

Az olvasó előzetes tájékoztatására: a visszaemlékezés bevallottan elfogult és nagyon személyes. A megértést előre is köszönöm. (Szabó Margit)

Az előzmények: annak idején mikor Tiboldi Mária elnökkel állítottuk össze a Sisi Baráti Kör programját, valamikor 1993-ben, elegánsan beírtuk: 1998-ban, névadónk halálának centenáriumán utazás Genfbe.

Gyorsan telt az idő, és nyakunkon volt az utazás. Juli, csapatunk utazási szakértője, Marika javaslatára felvette a kapcsolatot, Gyula nevű ismerősünk utazási irodájával. (A személyiségi jogok védelmében nem használok teljes nevet, a bennfentesek úgyis tudják, kikről van szó.)

Elkezdődött az állomások pontosítása, Bécs ugye kihagyhatatlan… igen, de ott egyébként is olyan sok a látnivaló… Amolyan ráhangolásként korábban már elmentünk a császárvárosba. Koszurút is vittünk a Kaisergruft-ba, a két legfiatalabb, Andika és András helyzete el. (Azóta már mind a ketten sikeres felnőttek.)

 

 

A királyné szarkofágjára halálának 110. évfordulójára is került magyar koszorú (foto: internet)

Aztán jött az igazi „nagy utazás” 1998. szeptember 6-án indultunk. Hegyeshalom: útlevelek kikészítve, vajon hányszor lesz szükség rájuk, Ausztriából megyünk Németországba, Svájcba, Olaszországba. Egy belépés egy kilépés, nem számoltuk, mert rögtön részesei voltunk az első meglepetésnek: a határőrök nem voltak túlzottan kíváncsiak ránk, gépkocsivezetőnk, Sanyi elégedetten állapította meg: – Jól kezdődik – elmaradt a személyes ellenőrzés, aztán úgy is folytatódott – hazaértünk és sehol nem kérték az útlevelünket. 1998-ban, hol voltunk még az Európai Uniótól…

Első megállónk Bad Ischl, és ott is a híres Kaiservilla. Elegáns úr fogad bennünket, miután megtudja, kik is vagyunk, a kedvünkért másnap egy órával korábban kinyitja a kiállítást – megteheti ő a tulajdonos – nehezen tudunk levegőt venni, amikor kiderült: Márkusz Habsburg-Lothringen, nem más, mint Mária Valéria unokája!

Hol máshol beszélnénk erről a számunkra hihetetlen, nagyon kedves és fontos találkozásról, mint a Zaunerben. A város híres cukrászdájában természetesen megkóstoltuk a nevezetes ischlert, valóban az eredeti a legfinomabb.

A második nap nyolc órakor kezdődött Bad Ischlben, a múzeumban. Azon az eredeti helyszínen, ahol 1853-ban, 23. születésnapján Ferenc József nagy meglepetést szerzett a „kedves Mamának”, és az előre megbeszéltektől eltérően nem Helene Wittelsbachot, hanem annak húgát, Erzsébetet jegyezte el a templomban, a pap meg is áldotta a jegyespárt. Akik egyébként unokatestvérek voltak, lévén a menyasszony és a vőlegény édesanyja is Wittelsbach- lány, édestestvérek.

Bad Ischl Városi Múzeum

Tehát ott, abban épületben pecsételődött meg Erzsébet és Ferenc József közös élete, és folytatódott a bécsi esküvő után, Bad Ischlben, a Kaiservillában, ahol személyesen Erzsébet királyné dédunokája fogad és kalauzol bennünket.

Zsófia, a császári mama és egyben anyós ötletére E-alakúra alakították a villát – milyen szerencsés, hogy németül és magyarul is E betűvel kezdődik Sisi keresztneve.

Érdeklődéssel hallgatjuk a szerény dédunoka-unoka tárlatvezetését, annyira szemléletes a mondanivalója, hogy kifelé jövet egyikünk megjegyezte: – Nem lepődtem volna meg, ha belép Őfelsége, a császár!

A családi emlékek közül két fotó: Gizella a császár pár nagyobbik lánya férjével, gyerekeivel és egy akkoriban merésznek tűnő ábrázolás, fiával Konráddal kerékpározik, Bad Ischlben

Megköszönjük a különleges élményt, és indulunk: Bajorországba, Münchenbe. A dramaturgia szabálya szerint a lehető legjobb, mert éppen a már életében is szerényen háttérbe szorult királylány, Gizella nyughelyéhez robogunk a busszal.

Útközben sok fontos tudnivalóval leszünk gazdagabbak: a Szent Mihály templomban nyugszik , többek között, a másik híres Wittelsbach, Lajos bajor király is.

A koszorúk elhelyezése után, irány a kegyeleti hangulat oldására hivatott szórakozó hely – abba az Hofbräuhausba igyekszünk, ahol Erzsébet királyné is megfordult.

A hiteles leírás szerint: Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében című könyvében mondta a királyné (részlet) ”Én sohasem megyek el Münchenből, hogy ide be ne térjek” – szólt – mikor a Hof Bräuhausba értünk. „Mármost lépjünk be és viselkedjünk szép polgáriasan…”

Úgy tettünk mi is, kértünk sört, magam részéről a királyné szokásához alkalmazkodva literes kriglit – nagynak bizonyult, de férfitagtársaink megküzdöttek vele – rendeltünk csülköt, kaptunk hozzá óriás perecet: ennyit a fogyókúráról!

Utazástól, élményektől terhelt kajakóma után összeszedtük magukat, indultunk a szálláshelyre: Münchentől nem messze Bad Tölzben várnak bennünket. A látottakat felidézve sokáig beszélgettünk, az egyik szoba lakói nagyon szerencsések voltak. A kedves felolvasónő, Ferenczy Ida rokonával kerültek össze, s Klári mesélt, mesélt Ida néniről – magunk között így emlegetjük, mint személyes ismerőst – pl. az almát, ha szerinte nem volt elég édes, megszórta porcukorral, ennek ellenére, a több, mint 80 éves korában elvégzett szürke hályog-műtétkor az orvosok megkérték: vegye ki a műfogsorát, Ida néni megsértődött: neki bizony megvan az összes foga… 

Másnap esőre ébredtünk, de mennünk kellett tovább a szeretett Possiba – Possenhofenbe – ahol a kis bajor hercegnő nagyon boldog gyermekkorát töltötte. Mi viszont elszomorodtunk, mert kiderült, a hajdani családi rezidenciába nem mehetünk be, magánlakásokat alakítottak ki a kastélyban.

Bal oldalon Karl Theodor von Piloty és Franz Adam német festők 1853-ban készült alkotása, Sisi a kastély előtt, ezt küldte karácsonyi ajándékba, Bécsbe, jobb oldalon a kastély napjainkban

Egy kedves magángyűjtő, néhai Heinemann úr kiállításával vigasztalódtunk a régi vasútállomás épületében – azóta már Sisi múzeum – a nyári szezonban sokan megnézik az értékes kiállítást, az épület előtt már szobor is áll, természetesen Erzsébeté.

Jozek Nowak szobra a műemléki vasútállomás előtt

A Starnbergi-tó varázslatos vidék még ennyi idő távlatából is. A bölcső, a müncheni szülőház helyén már egy banképület magasodik, így sokan Possenhofent vélik a szülővárosnak. (Időközben kiderült, hogy Genfben a halotti anyakönyvbe valóban Possenhofen neve került.) Feldafingben viszont minden eredeti és látogatgatható. Csak az épület neve változott, akkor Hotel Strauch volt, most Golfhotel Kaiserin Elisabeth. Nem itt szálltunk meg, és nem is választottunk
az eredeti étkeket kínáló étlapból. (Az árak márkában!)

A parkban, a szoborra elhelyeztük koszorúnkat, majd indultunk Svájcba. Mindenütt viruló zöld táj, legelésző tehenek (egyik sem volt lila) és Zürich után a Bodeni- tó, Németország (Bajorföld), Svájc és Franciaország ölelésében.  Történt ugyanis, hogy az utazási iroda francia területen foglalt szállást – érthető, ott olcsóbb a hotel, mint a gazdag Svájcban, Genfben. Megtapasztaltunk még egy újdonságot, az öntisztító zuhanyozót, a hotelszobához kapott kártyával nyitottuk. (Némi fennakadással) Reggel francia földről indulunk Genfbe, abba a városba, ahol egy évszázada megölték a királynét. Megyünk a szállodához, ahol a királyné meghalt…

Az írások alapján az első emeleti erkélyes sarokszobában fejezte be földi életét. A Beau Rivage szálló tulajdonosa, Mayer úr, hajthatatlan: szó sem lehet róla, hogy bemenjünk abba a szobába. Aztán tagtársunk, Ági elmondja, kik vagyunk és miért jöttünk – látva, a tulaj eltökéltségét, beveti a legősibb női fegyvert. A könnyek hatnak Mayer úrra! 

Annak idején is a családjuk tulajdonában volt a szálloda, nagymamája mesélte neki, hogy a gyászoló uralkodó minden bútort megvásárolt és haza vitetett Bécsbe, meg akarta kímélni felesége emlékét, hogy idegenforgalmi látványosság legyen a kegyeleti hely. A falakon kívül sem nem eredeti, így is megrendítő.  A szállodában kamarakiállítás emlékezet az elhunytra, annak magyarországi tartózkodására.

Ezt a festményt a Gödöllői királyi kastélyból ismerjük, a királyné a városligeti Gerbeaud-pavillonban. (Márk Lajos) A másik teremben gyászzene idézi a tragédiát, és ott a ruha fotója is, amiben leszúrta Lucheni.

„A Királynén egy kis fekete selyem figaró volt, melyet, hogy ezzel is könnyítsünk rajta, a mellén szét akartam nyitni, Mikor ennek összetartó szalagjait szétszakítottam, alatta a batiszt ingen a szív közelében egy ezüst forint nagyságú barna foltot vettem észre,

Mi ez?! – Egy pillanat múlva világosan előttem a dermesztő valóság. Az ingét félrehúzva a szívtáján egy kis háromszögletű sebet fedeztem föl, melyhez egy csepp aludt vér tapadt.

Lucheni agyonszúrta a Királynét.”- írta visszaemlékezésében Sztáray Irma. (A királyné ruhája, most a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona.)

Síri csend volt körülöttem/körülöttünk is, mikor a tó partján, az emléktáblánál ezeket a sorokat olvastuk fel, a dédunoka jelenlétében.

Az eredeti emléktábla – Halászné Várady Ildikó felvétele, 1998-ból

Két óra negyven perckor mondta ki az orvos a rettenetes szót. A legszebb, legnemesebb, legtöbbet szenvedett lélek hagyta el a földet s elröppentét csak egy komor szóval jelzik: meghalt. „ – írta 1898. szeptember 10-éről Sztáray Irma.

Mi ugyanabban az órában a közeli Teritetteben voltunk napra és percre pontosan 100 évvel később. Ott helyeztük el koszorúnkat, még a hivatalos megemlékezés előtt. A szomszédos kicsiny angilikán templomban fehér orchidea költemény emlékezetett arra, hogy utolsó estéjén, Rotschlid bárónő vendégeként az orchideákat csodálta. Brigitte Hamann egyik könyvében még a menükártyát is közölte.

A királyné a Genf melletti Pregny-ben Rotschild báróné vendége volt, ime a menűkártya

 A szobor Antonio Chiattone alkotása

Annak a napnak különös hangulata volt Genfben és környékén, a Swissair repülőgépének szerencsétlenségében több mint 250-en az Atlanti-óceánban vesztették életüket. A helyiek saját ismerőseiktől búcsúznak.

Mi a Notre-Dame-ba igyekeztünk. Marika feljegyzése szerint az Erzsébet királyné lelki üdvéért tartott tisztelgésen egy dominikánus atya és egy protestáns lelkész mondott beszédet. Fényképezni nem illett (hol volt még az okos telefon), így nekem nincs fotóm a templom szentélyének díszes üvegablakáról – Árpád-házi Szent Erzsébet előtt, földig érő hajkoronával a mi királynénk.

Az istentiszteleten a szülőkkel együtt részt vett a három szépunoka, Rosamary, Maximilian Szalvátor és Márk Szalvátor Habsuburg-Lothringen is. Nem maradt el a sajtó érdeklődése sem: Ági német nyelv tudása most is aranyat ér, a Bayerische Rundfunknak nyilatkozik utunkról. Hát, bizony arról van mit mesélni, nem éppen az akkori sorrendben, de nagyon sok élményben volt részünk. 

Az utazásra készülve még szép fehér pólót is készítettünk,

Igaz, ami igaz fehér-lila színű pólónk sikert aratott Genfben. Ott és akkoriban nem volt divat az ilyen fajta viselet. A Sisi Baráti Kör logóját, néhai Vara Tibor tervezte

így aztán megesett, hogy nagyjából ugyanazon a helyen, ahol a királyné látható görög nyelvtanárával, megszólított bennünket egy hölgy – régen Svájcban él, és mutatta azt a sok eredeti dokumentumot, amiket ő összegyűjtött a királyné halálával kapcsolatban.

 

A környékbeli magyarok még bélyeget is kiadtak az évfordulóra, ők súgtak a szervezőknek, ahogy a királyné szerette a cigányzenét, így aztán a méltóságteljes megemlékezésen, vígan húzták a talpalávalót is, és persze búsongó  magyar  dalokat.

Az ex román király és néhány másik kékvér egyáltalán nem csodálkozott a pattogó csárdás ritmusokon.
Luchénit is megidézték, bár ez nem szerepelt a hivatalos programban.

Az anarchisták beöltözve próbáltak felfordulást előidézni, tüntettek – számomra, azóta sem derült ki, mit akartak elérni – kommandósok jöttek, egy rendőrt kórházba vittek.

Férjem itthon az esti híradót nézve izgult: hová is kerültem, mivé lett a biztonságról, békéjéről híres Svájc!

Az a nevezetes koszorú, amit másnap reggelre elvittek talapzatról, mert az ottani szokások szerint nem szoktak szoborhoz virágot tenni.  Nem örültünk neki, de tudomásul vettük, szeretetünk kifejezése a virág!

Philip Jackson skót szobrászművész 1998-ban felavatott szobra

Ami kevés szabad időnk maradt, abban kisebb-nagyobb csoportokban jártuk a várost, mindent látni akartunk, ahol a királyné megfordult akkor. Cukrászdáról cukrászdára érdeklődtünk hol fagylaltozott a királyné, ahogy azt annak idején olvashatták az előfizetők Mikszáth Kálmán lapjában:

„Szeptember 9-én, halálának előestéjén, Pregny kastélyból visszatérve, nagyobb sétát lett a királyné Sztáray grófnő társaságában Genf utczáin. A hölgyek — szokásukhoz híven — ezuttal is igy talpig feketébe voltak öltözve.  A Desarnod-féle czukrászda elött megállottak.

Itt van! mondta a királyné kiséröjéhez és be akart lépni a boltba. Desarnod, aki feleségével és leányával a ház elött egy asztalnál ült, a két hölgy láttára fölállott és odament hozzájuk:

— Mit parancsolnak, hölgyeim? — kérdezte.

Van fagylaltja?

— Hogyne, hölgyeim, felelte, s ha parancsolják, itt a terraszon fogok teriteni.

Helyes, helyes, mondta a királyné és Sztáray grófnövel leült a kis asztalhoz, amelytöl a czukrászné és leánya felkeltek. Két-két fagylaltot rendeltek, egy baraczk- és egy vanilia-szeletet

Mi nem ismertük egyik hölgyet sem, mondta a czukrász egy ujságirónak, (vélhetően Molnár Ferenc volt az illető, aki az egyik budapesti újság ifjú gyakornokaként utazott Svájcba), aki másnap meglátogatta. Idegen nyelven beszéltek, melyet én a távolbul orosznak tartottam. Késöbb azonban, mikor közelebb menteni hozzájuk, hallottam, hogy magyarul beszéltek. (Sokat utaztam már, többek közt Magyarországon is, jegyezte meg…

 Nyolcz óra elmult. A hölgyek fölállottak és bejöttek a boltba. — Szeretnék néhány darab süteményt a Beaurivage-szállóba küldetni, mondta a királyné.

Aztán kiválasztott többféle süteményt. — Küldjön, kérem, ezekböl holnap, egészen frisseket, a hotelbe. Készittessen azonkivül kávéval töltött csokoládé-bonbonnokat is.

— Milyen névre küldjem a rendelt dolgokat a hotelbe ? – kérdeztem. A királyné kiséröje papirt és czeruzát kért és a következö czimet irta föl:

Madame la Comtesse de Hohenembs, Hotel Beaurivage.” (Az írást a korebeli helyesírás szerint idéztük)

Való igaz, annak idején Mayer asszony is ezt a nevet írta a vendégkönyvbe, sőt a számlát is erre a névre állították ki.

Természetesen megkerestük a Geneve névre keresztelt hajót, azzal utaztak volna az udvarhölggyel, ott ringott a tó közepén. Valami különös hangulat fogadott bennünket, bármilyen hihetetlen, de a világ egyik leggazdagabb országában is vannak szegények, koldusok, szipósok, röviden: rossz emberek. Riadtan néztük a szörnyűséget és örültünk, hogy ép bőrrel ki tudtunk jönni…  Kénytelenek voltunk egy másik hajóra szállni, elegáns volt, finom, halk beszédű, jól öltözött utasok. Megcsodáltuk a tóparton a nevezetes, történelemi titkokat is rejtő villákat! Igen, ez Svájc… Azóta, mint olvastam: a hajót restaurálták és sok minden megváltozott az ország szemléletében.  Felvállalják a múltat. A királyné meggyilkolása azért volt évekig feledésben, mert ilyen borzalom nem illik az országimázsba. Ott béke van, jólét, nem háborúznak, semlegesek.

 Talán a királyné halála volt az első állomás, az szembenézéshez vezető úton. Erzsébet drámáját nem szabad elfelejteni!

Befejezésül néhány mostani fotó Genfből.

A Genfi-tó, a Notre Dame híres ablakai a nevezetes hotel a tóparton és a vip rezidencia napjainkban, arany áron lehet megszállni.  A falakon kívül semmi sem eredeti!!!

A királyné svájci kedvenc városa esővel köszönt el tőlünk, és az égi áldás velünk jött Dél-Tirolba is. Meránba igyekszünk.

Az olaszok egyébként kedvelik Erzsébet királynét, előkerültek a korábban eltüntetett szobrai. A képen látható életnagyságú Hermann Klotz alkotás márványból és magánmegrendelésre készült.
Viadukt, alagút váltogatja egymást, ahogy az olasz és a német szavak is. A mi egyik lelkes vendéglátónkról Hörwater úrról sem tudjuk, olasz vagy osztrák származású, a lényeg, hogy nagyon szereti és tiszteli Erzsébet királynét. Megmutatja a magángyűjteményét, majd segítségével egy bankban rendezett kiállításra is bejutunk, természetesen a zárás után, jól megkésve érkeztünk. Képzeljék el, amikor egyenruhások kíséretében kinyílik az ajtó, majd csak úgy besétálnak, mondjuk a Magyar Nemzeti Bankba, és csak úgy megnézik az alkalmi kiállítást. Mert velünk ez történt, semmi igazoltatás, fő a bizalom, és első a vendég.

Mária Valéria és Gizella, a két királylány

A királyné két lányával 1870 körül járt először pihenni Meránban.

Erzsébet királyné ismét remek szószólónk volt. Hosszas európai barangolásunk során egy helyre nem jutottunk csak be, egy osztrák tartományban található vadászkastélyba, ahol Ferenc Józseffel a felesége is megfordult. Hogy miért, nem derült ki – az biztos, a királyné nevének említésére kitárultak az ajtók, és mosolygós vendéglátók kalauzoltak bennünket, kedvesen, udvariasan. Erzsébet a szeretet nagykövete volt 1867-ben és napjainkban is.

Mindjárt vége a programnak, még mindig jó emlékezni, ahogy fogynak a kilométerek, mind többet gondolunk haza. Este Budáról Pestre haladva a világ egyik legszebb hídján, ki másról, mint Erzsébetről kapta a nevét, visszanéztünk: a szeretett, kedves látkép van előttünk, a budai Vár.

Itthon vagyunk…

Utazásba menekülve – dr. Halász Levente előadása

A magyarok köztudottan sokat utazó királynéjáról „Utazásba menekülve” címmel dr. Halász Levente geográfus, egyetemi oktató, világutazó tartott előadást a gödöllői városi könyvtárban október 12-én. A nagy érdeklődéssel kísért előadás az Erzsébet-klub programjában hangzott el.



Erzsébet királyné nyomában Szegeden

Ruskovics Ignác vázlata, Erzsébet és Ferenc József 1857-ben

Erzsébet és Szeged kapcsolta több mint 160 esztendeje 1857-ben kezdődött, Ferenc József és felesége első magyarországi látogatásának egyik legtávolabbi pontja volt a Tisza-parti város. A korízlésnek megfelelő, kellően romantikus ábrázolás az utazás egyik pillanatát ábrázolja, lóháton a házaspárral…
A kiegyezésre és a koronázásra még 10 évet kellett várni. A megbékélés éveinek szépreményű terveit tette tönkre Szegeden, az 1879-es árvíz. Az akkor már királyné Erzsébet külföldön vadászott, táviratban tudatta vele férje a tragédiát, jelezte elindul haza. Ferenc József mint uralkodó úgy érezte, hogy a helyszínen kell megnyugtatni a nyomorúságra jutott embereket. Az árvíz levonulása után hangzott el híres mondata: – „Szeged szebb lesz, mint volt”.
Ígéretét beváltotta, a kárvallottak megsegítését maga a királyi pár kezdte. Arra kérték a magyar nemzetet, hogy az ezüstlakodalmuk megünneplésére szánt pénzzel a szegedieket segítsék. Az európai összefogás szép példájaként a kontinens fővárosai is adományoztak az újjáépítésre. (Ennek emlékét őrzik az adományozó városokról elnevezett körutak Szegeden) És való igaz, Szeged szépséges lett. Elég csak a városháza épületét említeni, ahol az olajfestmények között ott díszeleg Erzsébeté is.

Ugrás az időben: a királyné halála után Szegeden – és még sok városban összefogtak, hogy szobrot emeljenek tiszteletére.

Erzsébet védnöksége alatt épült a Fogadalmi templom. A szoborról sem feledkeztek meg: Ligeti Miklós alkotása sokak kedvence ma is. A Pesti Hírlap így méltatta az alkotást: “Elbűvölő bájjal ül a szépséges királyné egy márvány padon, csipkés magyar ruhában koronával a fején, üde szépsége teljes virulásában és miközben elmerengve alátekint, gyönyörű kezeit önfeledten ölében pihenteti s jobbjában legyezőt tart. Annyira szép ez a női alak, hogy rövid időn belül, ha szerte az országban megismerik, szerelmes lesz belé az egész Magyarország, mint ahogy szerető rajongással őrizzük emlékét ma is e hazában.”
Kísérőnk és egyben kalauzunk egy külön csemegére is felhívta a figyelmünket, a Fekete-házra, ahol egy ismeretlen mester Erzsébet ábrázolása látható, akármennyire ügyeskedtünk, nem derült fény az alkotó nevére. (Ha valaki tudja és megírja azt előre is nagyon köszönjük.

Aztán villamosra szálltunk és irány Új-szeged, ahol az Erzsébet-fákat fotóztuk, a város nem feledkezett meg védnökéről, a királyné halálakor emlékfákat ültettek tiszteletére.

Este nagyon fáradtan színházba készültünk, természetesen a híres szabadtérire, de előtte még egy különlegesség várt bennünket, a Somogyi-könyvtárban: megmutatták híres gyűjteményük egyik nemcsak mérete miatt igazán becses darabját az Erzsébet-albumot.

Ha arra járnak, és van rá mód nézzék meg.

Közben a szabadtérin már hangoltak, élményekkel telve, kicsit fáradtan, de izgatottan igyekeztünk az Elisabeth musical szabadtéri ősbemutatójára. Tudtuk ott lesz Lévay Szilveszter és családja is. A zeneszerző egyébként Szabadkán született (mint kiderült onnan is voltak rokonok) fiatalon megérintette a magyarok királynéjának különleges sorsa. Érdeklődése csak fokozódott, amikor megismerte feleségét, Mónikát. A hölgy már korábban is Erzsébet rajongó volt, sokat tud a nem mindennapi asszonyról, és gyűjti is a vele kapcsolatos tárgyakat, dokumentumokat.
Aztán képbe került a szövegkönyvíró, Michael Kuncze – ő prágai születésű, és a zeneszerző jól ismerte az édesapját, az idősebb Kunczéval a zenész, anno magyarul beszélgetett. Tehát majdnem összejött a Monarchia, ez lehet a magyarázta annak, hogy mindenütt – beleértve Japánt is – fergeteges siker kíséri az Elisabeth musicalt. A végére egy dal a musicalból…. Az már nem én lennék


Magyar emlék a Francia Riviérán

120 éves az Erzsébet obeliszk

Alig néhány hónappal Erzsébet királyné tragikus halála után, 1899 tavaszán obeliszket állítottak az elhunyt egyik kedves üdülőhelyén, Cap Martinben. A Menton és Monaco közötti üdülőhelyet nagyon szerette a királyné, az egyik tisztelője, bizonyos Montgomery hercegné saját versikéjét vésette a márványra, valahogy így: „Felállítottuk ezt a nagyon szerény obeliszket, oh, Erzsébet királyné, aki esténként nagyon szeretett idejönni, hogy beleheld a cziprus illatát és megpihenhess a sziklák között.”

 

Az avatási ünnepségen a nizzai püspök szentelte fel az oszlopot, és egyben méltatta az előző évben, Genfben megölt királyné emlékét.
A talapzatra egyebek között Ferenc József koszorúját is elhelyezték, de oda kerültek Viktória angol királynő virágai is.
Erzsébet királyné egyik udvarhölgye, Sztáray Irma jegyezte fel a különvonat megérkezését.

A korabeli újság szerint a Cap Martin fogadóban volt a királyi pár és a kíséret szállása

1895. február hó.
Cap Martinban vagyunk. Nagyon kedves helye ez a királynénak. Hotelünkben, én lakom a király részére fönntartott szobákat, hogy azok otthonosak legyenek, mire megérkezik. Jóval a vonat érkezése előtt már künn voltunk Őfelségével és Trani grófnéval (Erzsébet testvére) a pályaudvaron és ott föl s alá járkálva vártuk a különvonatot. A peron el van zárva s kívülünk csupán a testületileg megjelent városi hatóság részére nyílik meg. Pontban 11 órakor ünnepélyes csendben gördül be a vonat, olyan könnyen, simán, mintha gumikerekei volnának. A király ott áll a kocsi ajtajában mosolyogva köszön, s alig hogy a vonat megáll, könnyedséggel leugrik, a királynéhoz siet és megcsókolja, Aztán egy pillanatig kedvteléssel csüng tekintete a Királynén és jóságos szemének néma beszédje fejezi ki gondolatát: -szívemből örülök, hogy jó színben látlak. – Hotelünk elé érve, mely gazdagon föl volt díszítve szőnyegekkel, virágokkal, egy csoportban nagyszámú várakozót vettem észre, kik láthatólag elkülönítették magukat a többiektől. Mikor a Király kocsija ideért, harsogó „Éljen” reszkettette meg a levegőt. Az időző magyarok hódoltak itt a magyar Királynak.

Stefánia nászúton, anyósa nyomában

Nehéz asszonyi sors jutott Stefánia, belga királyi hercegnőnek, bár élete utolsó szakaszát békességben tölthette második férjével, Lónyai Elemérrel. A részben magyar származású hölgy, édesanyja József nádor lánya, Mária Henrietta Budán születette és nevelkedett. Kérője, a későbbi belga királyt követve került külföldre… Egyik lánya, kezét Rudolf kérte meg, és anyjához hasonlóan szerelem nélkül lett feleség. Majd néhány év múlva özvegy… Apósa a Habsburg-ház ura új férjet keresett neki, a Rudolf helyett kijelölt Ferenc Ferdinánd személyében. Uralkodó ide, uralkodó oda a házasság nem jött össze, mint később kiderült, mind a két érintett szíve foglalt volt. (Ferenc Ferdinánd udvarhölgyet Chotek Zsófiát vette el, Stefánia pedig Lónyai Elemér felesége lett.

Az esküvőre megjelent hivatalos fénykép

A házasságot a szépséges Miramare kastélyban kötötték meg, és nem messze onnan, a Francia Riviérán töltötték a „násznapokat”. Még hozzá éppen abban a ma is meglévő villában, amit gyakran bérelt korábbi anyósa. A hírlapírók – élve a különleges lehetőséggel – örömmel utaztak a helyszínre, hogy tudósítsanak a gyorsan megromlott házasságról… Lónyay gróf (később IV. Károly jóvoltából herceg) kénytelen volt diplomácia kapcsolatát felhasználva, bécsi újságokon keresztül cáfolni: „Bátran megírhatja, hogy családi boldogságunk zavartalan.
Sztori tehát nincs, maradt a környzet leírása: „ Az a ház, a melyben a gróf pár lakik, igen szép fekvésű és nagy kert veszi körül. Az előcsarnokban, a melyet nagy tükörajtók választanak el a nagy fogadóteremtől, látogatókönyv van kitéve, a melynek borítékán S betű látható királyi koronával. Tele van írva látogatók, tisztelgők neveivel, ámbár a grófi pár nagyon visszavonultan él és csak ritkán vesz részt azokban az ünnepélyekben, a melyeket Cap-Martinben a világ minden részéből együvé kerülő előkelő vendégek rendeznek.”
Annál többet sétálnak azonban a természeti szépségekben gazdag környéken, mely alkalommal több kedvenc kutyájuk kíséri őket. Képünk is egy ilyen séta utáni pihenő közben tünteti fel a grófi párt.

A villa napjainkban

Ami annak idején nem sikerült Ferenc Józsefnek, azt elrendezte az élet. A két asszony Chotek Zsófia és Stefánia jó barátnők lettek. A korabeli szokásjog szerint rangon aluli házasságban éltek, nem szívesen hívták őket vendégségbe. Kivétel volt a Lónyay-házaspár, akivel legendása volt barátságuk, az asszonyoké és a férjeké is. Ferenc Ferdinánd és felesége gyakran vendégeskedett valamelyik Lónyay birtokon, például Bodrogolasziban vagy Oroszváron.

Korfu

Amikor Erzsébet királyné először az 1860-as években járt Korfun, rögtön elvarázsolta a csodálatos táj, a kellemes klima, végül 1889-ben egyetlen fia, Rudolf trónörökös halálának évében vásárolt ott ingatlant, majd üdülőt építtetett. A korábban bérelt Braila-villából költözött át az Achilleion néven elhíresült palotába.
A dombra telepített pompeji stílusú épületben minden a királyné ízlését szolgálta a sok falfestés, a különböző kompozíciók, szobrok jellemzően az Illiász büszke hősét, Achilleiont dicsőítették.
De mutassa be az csodás szigetet az eredeti valóságában gróf Sztáray Irma, a királyné udvarhölgye.

Az albán hegyek fehére, tehát itt nincs tavasz! Félegy volt, mikor Őfelségével elhagytuk a hajót.
Dehogy van itt tél!
Most látom csak, hogy az egész sziget olyan, mint egy virágos szőnyeg. Igazi rózsaszín tavasz, hamisítatlan örök ifjúság mosolyog le a partról, mely fölött magas hegyen áll a hófehér Achilleion.
A parton, vagyis a kert végében báró Bukovich, az Achilleion. igazgatója fogadta őfelségét… Pálmák, gyümölcscsel, virággal dúsan megrakott citrom- és narancsfák közt haladtunk, amerre pillantásommal fordulok, büszke pompával néznek le reám a viritó rózsafák, míg a pázsitban megbújt tenger-ibolya szives üdvözletként küldi felém légbe terjengő kedves illatát. Most elhaladunk Heine szobránál, feljebb az átszellemült arcú Byront köszöntjük és mind följebb tartva, elérjük az első erkélyt, mely a folyton emelkedő kert második harmadában van.
Márványlépcsők vezetnek föl – e magaslatra, melyet törpe oszlopokon nyugvó márványkerítés vesz körül.
E teraszon a följárattal szemben pillantom meg a hatalmas márványtömbön, félfekvő helyzetben a királyné hősét, a haldokló Achillest…
Az echilleioni ebédek, igazi királyi ebédek voltak. Legtöbb remekét a tengernek köszönhettük, sőt erre emlékeztette a tábla minden kelléke is, amennyiben ezüst-, porcellán-, üveg- és az asztalnemű császári korona alatt delfinjegyet viselt. Ez az Achilleion stílusához tartozott, hol majd minden tárgyon és díszitésen előfordult a delfin…

Ági Müller felvétele:
Kedves, csendes egyformaságban telő napjaink közül a mai nagyon kiemelkedett egy kegyeletteljes ünnepséggel. A királyné egy remek kivitelű himzett zászlót ajándékozott a gasturi görög templomnak s a hivek a papsággal élükön processzióban jöttek annak átvételére. Gyönyörű képet nyujtott az Achilleion udvarára ünnepi rendben fölvonuló tarka tömeg, hordván lengő zászlóit s elől magasra emelvén s Szűz Mária ezüstbe vésett képét, mely körül égő gyertyákkal haladt Gasturi fiatalsága.
A Királyné az erkélyen állva hallgatta meg a teljes ornátusban megjelent pópa beszédét. Ennek végeztével a falu küldöttsége járult a Királyné elé és hódolattal bemutatva arra kérte: engedné meg Ő Felsége, hogy Cressida kútja ezentúl az Ő nevéről Vasilissa Elisabethának neveztessék el.

A villát egyébként Gizella főhercegnő nagyobbik lánya örökölte, majd II. Vilmos vásárolta meg, a háborús időkben, ahogy illik hadkórházként szolgálta a sebesült francia és szerb katonákat. Az 1919-es versailles-i béke után került a görög állam tulajdonába és 1994-ben, amikor Athénban ülésezett az Európai Unió elnöksége, Erzsébet másik kedves kastélyához, a gödöllőihez hasonlóan ott rendezték meg a fontosabb konferenciákat.