KASTÉLYHISTÓRIÁK

KORONÁZÁS

Kincsem gazdájának három szerelme

Az apró termetű, daliásnak egyáltalán nem nevezhető gazda, Ebeczki Blaskovich Ernő a megszületése pillanatától bízott a kis csikóban, mi másért lett volna a neve: Kincsem. Igen ő, már akkor tudta, hogy valódi Kincs látott napvilágot s hogy verhetetlen lesz. Hogy belőle lesz a verhetetlen csodakanca.
Tanult, művelt ember volt, de semmiképpen nem nyelvész, a sikerek csúcsán valaki azt mondta a paripa veretlen. A joggal büszke gazda javított, nem veretlen, verhetetlen! 54 versenyen indult és mindet meg is nyerte. Példátlan teljesítmény a mai napig.
A Kincsemről készült romantikus film mögött egy valódi élettörténet rejlik. Az igazi történetben is van szerelem, nem is egy „
hölgy” iránt. Az egyik Ferenc József világszép felesége, Erzsébet, akinek soha nem merte bevallani érzelmét, pedig a családnak jó kapcsolata volt az uralkodóval. Az ifjú Blaskovics, már a kiegyezés előtt, a koronázásra váró Ferenc Józsefet is többször fuvarozta négyes fogatával, a szerelmi álmaiban szerepelő Erzsébettel pedig a falkavadászatokon találkozott rendszeresen.

Valójában, a történészeknek is megfelelő bizonyítékkal, az 1877-es őszi derbin találkoztak, minden újság kitért a királyné jelenlétére. Ezt erősíti meg Festetics Mária udvarhölgy naplója is, aki megfázása miatt nem tudta elkísérni úrnőjét a jeles eseményre.

Az, pedig akinek pedig az érzelmei el is merte mondani, az a hölgy Szabó Karolina volt. A Nemzeti Színház tanodájában készült a színész mesterségre, pártfogolta a nemzet csalogánya is. Blaha Lujza biztatta, képezze hangját, talán utódját is látta benne!
Az Erdélyből érkezett kék szemű Lady, azonban inkább Blaskovicsot választotta, aki valóban előkelő hölgyként bánt vele. Tápiószentmártonban, a családi kúriában külön lakrésze volt, amíg el nem készült a Kincsem tiszteletdíjaiból épült palota, (ma is megvan Pesten, a Reáltanoda utcában) több szobás lakást bérelt neki Pesten.
A mélyen vallásos titokzatos hölgy reggel templomban kezdte a napot. Hogy egyébként mivel foglalkozott az nem derült ki, vélhetően olvasgatott, álmodozott, gobelint hímzett. Ha éppen ráért a lovagja, fogattal a hegyekbe hajtattak, és órákat sétáltak kettesben. A „
szívkirálynő”, ahogy a baráti társaság emlegette, mások számára láthatatlan volt. És fenntartás nélkül elfogadta lovagja Kincsem-imádatát, sőt ő is kényeztette a csodalovat. Minden futásra egy csokor ibolyát küldött neki, amit a homlokszíjához tűztek a győzelem után. Írták akkoriban, kifejezetten várta is a virágot! És soha nem kellett csalódnia, bár egyszer majdnem: külföldön Blaskovics az átmulatott éjszaka után nem tudott ibolyát venni. Hogy a négylábú és a szívkirálynő se tegyen neki szemrehányást Prága legelőkelőbb ékszerboltjában ibolyát formázó bross vásárolt. Természetesen briliánsokkal díszítve – írja Kincsemről szóló könyvében dr. Fehér Dezső.

A kitűnő állatorvos újságírónak is remek volt. A nagy korkülönbség miatt egyedül maradt hölgy sorsát is követte. A szívkirálynő egy pap-lelkész felesége lett. A magyarázat egyszerű: a derék katolikus pap sem tudott ellenállni a kék szemű Ladynek, hitet váltott, ott hagyta a Tápiószentmártoni parókiát, áttért a református vallásra, így elvehette szíve hölgyét. A házaspár Mezőszilasra költözött, és az ottani temetőben nyugszanak, Droppál Károlyné Szabó Karolina 1929 tavaszán, férje 1929 őszén távozott az élők sorából.

Persze, hogy a jóemberek hozták-vitték a híreket, de a családi legendárium szerint a sokáig betegeskedő Blaskovics soha egyetlen megjegyzést sem tett a „szívkirálynőjére”. Talán lelke mélyén még örült is a boldogságának.
A verhetetlen kancát visszavonulása után többször is fedezték, de egyik utódja sem tudott diadalának még csak a közelébe sem kerülni.

Kincsem kimúlása után néhány hónappal trénere, Hesp Róbert is távozott az élők sorából.
Ha tehetik, nézzék meg a filmet, csodás tájak, ruhák, remek paripák, izgalmas futamok, szerelmi bonyodalmak, jócskán romantikusra sikerült.
Mára itt a mese-mese, meskete vége, – egyszer majd: folytatjuk.

Kettős történet

Amint ezt ígértük, a Kincsem folytatása következik

Ebben a történetben mindenből kettő van, szereplőkből is és mindenki a gyengébbnek tartott nemhez tartozik. Kezdjük, a két tolna grófnővel… Mert volt az igazi és az, aki álnévnek használta.
Az utóbbiról sokan hallottak, tisztelték és szerették, mint Magyarország királynéját. Erzsébetről van szó, aki szeretett elbújni a kíváncsiskodók elől, és nem a saját nevét írta alá, ha egy emlékkönyvbe kértek tőle bejegyzést. Legtöbbször nem is ő, hanem udvarhölgye teljesítette a kérést, így adódhatott, hogy amikor éppen Festetics Mária volt a kísérője, a grófnő saját családi nevének egyik kevésbé ismert részét, a megkülönböztető tolnait írta alá. Ehhez neki minden joga megvolt, Tolna településen született.
De volt egy másik tolnai grófnő is, ő csak azzá lett… Méghozzá magyar közreműködéssel. Egészen pontosan Kincsemnek köszönhetően.

Távirati stílusban, gyorsan, ahogy a csodaparipához illik: Lady Maria Victoria Hamilton a ködös Albionban született, 1850-ben, és feleségül ment a monacói trónörököshöz, de közben már egy magyar urat szeretett.
Hogy miért ment először férjhez érzelmek nélkül, a rövid válasz, az előkelőbb kérőt választotta a család!
A fiatalasszony gyorsan rájött a tévedésre, ennek meglett a gyümölcse. De ezt a fiút – belőle később monacói herceg lett – már menedékben szülte meg, Baden-Badenben, ahol nyíltan vállalhatták szerelmüket Festetics Taszilóval. Aki szintén 1850-ben született, Bécsben. Amikor egymásba bonyolódtak és nem is engedték el egymás, míg a halál el nem választotta a feleséget. Mert az egyház ugye nem mondta ki a válást. És itt jön a történetbe Kincsem.
A híres lótenyésztő és egyben versenyző hírében álló gróf rábeszélte Frigyes hesseni herceget, fogadjon már a magyar paripa győzelmére. Így is történt. Kincsem hozta a formáját, a nyeremény pedig elegendő volt a végtelen hála kifejezésére, írja finoman a csodakancáról szóló könyvében dr. Fehér Dezső állatorvos.
A szerelmesek kétszer kötöttek házasságot, követek útján, először Firenzében, majd Józsefvárosban, a Horváth Mihály téri templomban. (A plébánia arról nevezetes valójában, hogy kétszer jár ott Teréz anya.) A házaspár Tolna megyében telepedett lett.

Ezért emlegetik, néha ma is tolna grófné néven a hölgyet, aki férje után valójában hercegnő volt. Négy gyermekük született. A feleség haláláig (vakbélgyulladásban hunyt el 1922-ben) boldogságban éltek, a férj jó egy évtizeddel élte túl szerelmét. Leszármazottaik, pl. Fürstenbergek napjainkban is köztünk élnek.
A másik történet is érzelemről szól, méghozzá a négylábúakéról… Szintén Fehér doktor az ötletadó, és természetesen Kincsem. A csodakancának volt egy macska barátja, bizonyos Csalogány. Vélhetően szintén nőstény. A két elválaszthatatlan „barátnő” minden versenyen együtt volt, ám egyszer, külföldön, nevezetesen boulogne-i kikötőben elveszett a cica, és a Kincsem-team minden tagja, ahogy írták zuhogó esőben kereste, tudták csakis ő tudja megnyugtatni a csodaparipát. Meglett. A hálás utókornak csak egy nagyon gyenge fotó maradt, Csalogányról, amint éppen a tréner lábához dörgölődik.

 

“Ő felsége oly kegyes…”

Majláth Sarolta

(1856 – 1928)

Az akkor húszas évei közepén járó Majláth Sarolta az országbíró, Majláth György (meggyilkolták) lányaként került az udvarhölgyek közé. Viszonylag keveset tudunk róla, az Erzsébet életével foglalkozók (gróf Corti és Brigitte Hamann) jóformán nem is foglalkoznak vele. Annyi biztos, hogy a negyvenes éveiben járó Festetics Máriának váltótárs kellett, aki szabadsága alatt helyettesíti. Olyan valakit kerestek erre a szolgálatra, aki várhatóan bírja majd a királyné csöppet sem egyszerű életmódját. Sarolta és Festetics grófnő 1882-ben ismerkedett meg.
Részlet Festetics Mária naplójából:
Gödöllő, 1882. (december) 13.
…Sarolta oly önállótlan és szelíd, hogy nem fog sok kényelmetlenséget okozni. Nekem minden bizonnyal jó kis pajtásom lesz, mivel jó szándékú és hozzám igen ragaszkodik. – Őfelsége a császárné mély benyomást gyakorolt reá, és én meg vagyok győződve, hogy hűségesen fogja szolgálni úrnőjét. Délután Saroltával kettesben – miközben Stefanie (Sarolta édesanyja. A Szerk.) Nopcsa és Ida társaságában csibukját szívta (melyhez hasonló jelenséget még sohasem láttam) – sétálni mentünk. Közben Schatzy mindenféléről kikérdezett engem…”
Ami különlegessé teszi személyét, hogy mai ismereteink szerint udvarhölgyei közül névre szólóan Majláth Saroltának írt verset úrnője.

Saroltához

Sétáltunk hosszan a parton,
Délután volt és forróság,
A sziklák égtek a napon,
Úgy nyelték a nap sugarát.

Sajnos, nem vagyunk angyalok;
Bár lelked tiszta és nemes,
Mégis – mint minden halandót –
Gyakorta meggyötör a test.

Sehol egy bokor, egy bozót,
Vagy sziklafal, amely elfedne,
Mint paraván a bujkálót,
Csak oly szerényen rejtene.

 

Mielőtt hát helyet leltünk,
Nézelődtünk jobbra-balra,
Nyugtalanul tekingettünk
Fel az égre, le a partra.

De míly szörnyű! Nem láttuk meg,
És csak pirultunk ijedten,
Mit a hullámok rejtettek,
Aztán felfedtek a vízben.

Álnok s merész úszó tűnt fel!
Jaj, mit látott, Istenem?
Nem mulatott egyikünk sem
A délután eseten.

(Sári Márta fordítása)

Sarolta fiatal volt, jól bírta a gyaloglást, és nagyon jól tudott úszni is. Ez utóbbi, a fenti vers megértéshez feltétlenül szükséges. A királyné és udvarhölgye egy elhagyottnak hitt partszakaszon, ahol úgy gondolták senki sem látja majd őket, fürdőruhába öltözött, és úszkált a tengerbe. Az eset, hogy valójában mégsem voltak egyedül, késztette verselésre Erzsébetet. Persze félnie nem kellett volna, hogy az álnok és merész úszó a megengedettnél többet láthatott volna. A Vasárnapi Újság egyik beszámolója szerint:

A királyné fürdői öltözete a lehető legegyszerűbb s mindig ugyanaz: fehér szegéllyel ellátott veres, néha fekete öltöny, mely bő, s egész a földig, karján egész a kézcsuklóig ér; arczát nagykarimájú szalmakalap árnyékolja. A kabinból a tengerig egyszerű fehér barchent köpenyben megy a királyné, melyet a fürdőbe lépéskor egy udvarhölgy vállairól leveszi, kijövetelkor pedig újra ráborít. Lassan és méltósággal megy a fürdőig s bir annyi önuralommal, hogy sem sikoly, sem bármi mozdulat által nem mutatja ki azt a sajátos érzést, melyet mindenki érez, midőn a vízbe lép. Ha a tenger csendes, akkor egy darabig úszik, midőn az angol úszómestere mindig mellette van.”

Sarolta a szabadságát töltő (ez évente kilenc hét volt) vagy családi gyász miatt távollévő Festetics Mária helyett csak egy-egy alkalommal utazott a királynéval 1883-1890 között.

1884 tavaszán Németország, Hollandia, Belgium volt az utazás célja. Amszterdamban a kor ismert természetgyógyásza, Johann Metzger igyekezett isiászos panaszait gyógyítani.

 Zandvoortban, a tengerparton, ahol szobrot állítottak emlékére, istállót bérelt, majd Egmond an Zeeben, rájuk esteledve számára méltatlan helyen egyszerű pajtában kényszerült az éjszakát tölteni. Az udvarhölgy – és vélhetően Erzsébet is – valójában élvezte a rendkívüli helyzetet.

Mária Valéria feljegyezése ezzel kapcsolatban:

1885. augusztus 9. Bad Ischl. Amikor felébresztettek, azt mondták, hogy a Mama éjjel 1 órakor felment a Schmitten csúcsra Majláth Saroltával, a vezetőkkel és lámpásokkal… Amikor a templomba mentünk, a Mama már ott ült az egyik padban. Sarolta élvezte ezeket az akkoriban veszélyesnek ítélt helyzeteket. Azon sem lepődött meg, ha nem egy kirándulásról sötétedés miatt nem tudtak hazatérni, és az éjszakát valamilyen kunyhóban töltötték.”

Sarolta rendszeresen levelezett a személyzet itthon maradt tagjaival, így Ferenczy Ida is tudomást szerzett az egyik érdekes kirándulásról. A történethez tartozik, hogy a királyné és udvarhölgye között csaknem két évtized korkülönbség volt.
A pénteki séta nagy volt, de reám nézve nem fárasztó, mert Ő Felsége nem engedte, hogy gyalog másszak 3 órát a Schafbergre, miután éppen a déli órákban tette. Nagy nehezen, de mégis engedelmeskedtem, mivel Ő Felsége azt mondá, hogy onnét egy nagy kerülőt akar tenni, és ha én nem ülök öszvérre, akkor nem teheti, mert ezt a felelősséget nem veszi magára. Tehát csak egy órát másztam, és kettőt ültem kényelmesen az öszvéren, meg pompásan vitt fel. Éppen 1 óra után érkezett Ő felsége A Schafbergre… Ott ettünk valamit, és ½ 3 órakor ismét útnak indult lefelé két óra hosszáig, ami nagyon fárasztó volt. Aztán ment még a Fejete tóig, egy nagy kerülővel úgy, hogy ¾ 7-kor érkeztünk a kocsihoz. Ő Felsége járt tehát 7 ¾-órát, és én ¾-et. Jólesett a kocsiban ülni. Ő Felsége oly kegyes és jókedvű volt.”
A királyné és Sarolta egyik legérdekesebb útja volt az 1887-es herkulesfürdői gyógykezelés. A kedvelt és akkor Magyarországhoz tartozó üdülőhelyen keresett testi bajaira enyhülést a királyné.
Április 3-án indultak Budapestről és május 13-ig voltak távol. Közben Erzsébet Bad Ischlben töltött néhány napot, hogy Ferenc Józseffel együtt köszöntse Mária Valériát 19. születésnapján. A főhercegnő jegyezte fel naplójában április 25-én:
A Mama 4 órakor indul Herkulesfürdőre, mert a román király és királyné meg akarja látogatni.”
Ez a mondat utalás Erzsébet főudvarmestere és Majláth Sarolta egy váratlan és fölöttébb érdekes akciójára.
Erzsébet egy villát bérelt Herkulesfürdőn, ahová csak feltűnően kisszámú személyzet kísérte. Volt, aki már korábban tudott érkezéséről, és a királynénak szóló levelüket egyenesen a fürdőhelyre címezték. Így történt ez egyébként Schultheisz Gáborné esetében is. A csont- és izomfájdalomban szenvedő fiatalasszonyt azt kérte a királynétól: intézze el, hogy ingyen kezeljék Herkulesfürdőn. A levél április 14-én íródott Szegeden, és látható rajta Majláth Sarolta szignója, aki a királyné utasítására 50 forintot küldött a szegedi fiatalasszonynak, a „földadó-vevény” szerint április 16-án. A „legkegyelmesebb asszony” gyorsan intézkedett.
Minden feltűnés nélkül, gyakorlatilag inkognitóban szerette volna idejét csak a gyógykezelésre és a hegyi sétára fordítani. Ekkor érkezett a gyors hír: látogatók érkeznek. Erzsébet költőnőtársa Carmen Sylva és férje személyében.

 Csak éppen a vendégek fogadására nem volt alkalmas a villa nagyterme, még elegendő szék sem volt, ahová le tudják majd ültetni a román uralkodópárt. Főudvarmesterhez, Nopcsa Ferenchez nem véletlenül ragaszkodott a királyné, túl a „nyugdíjkorhatáron, elmúlt 72 éves. Példásan mentette meg a helyzetet.
Távirat érkezett a gödöllői kastélyba: küldjenek elegáns szalongarnitúrát, továbbá porcelánkészletet a vendégfogadáshoz. A helyi kereskedők által kiállított számlák bizonyítják: faanyagot, pántokat, szöget vettek tőlük, hogy ládákat tudjanak ácsolni a Herkulesfürdőre szánt tárgyaknak.
A román királyi pár – ahogy illik – viszont látogatásra Sinaiába hívta Erzsébetet és kíséretét. Ferenc Józsefék schönbrunni kastélyához hasonlóan a román királynak is volt egy nyári rezidenciája a Peleş patak völgyében.
A mai napig szinte eredeti állapotában megőrzött rezidencia bizonyára lenyűgözte Erzsébetet, bár a mérteket és a túlzott pompát nem biztos, hogy szívesen látta volna maga körül. Letudva a hivatalos programokat Herkulesfürdőre visszatérve ismét járt a Szapáry-fürdőbe a kezelésre.

Vágyódom Őfelségét látni”

Mikes Janka (1866-1930)

Johannaként anyakönyvezték 1866-ban, de mindenki csak Jankának szólította. Fiatalon, huszonnegyedik évét betöltve, 1890-ben került Erzsébet szolgálatába miután elődje, Majláth Sarolta férjhez ment.
A Rudolf halála után szinte folyamatosan úton lévő királyné főudvarmestere, báró Nopcsa Ferenc, hírét véve az új udvarhölgynek, aggódva írta Bécsbe Idának:
Azt már aztán nem tudhatom, hogy az új udvarhölgy hogyan fog aztán megfelelhetni a mostan bevett szokásoknak. Aztat ugyan betanítani igen szükséges lesz, ha netalán Ő.F. (Őfelsége) egyszer utra vinné.”
Mikes Janka grófnőt természetesen Bécsben hivatalosan és alaposan felkészítették úrnője szolgálatának ellátására. A spanyol etikett betartása mellett sokkal fontosabbak voltak számára az Idától kapott személyes tanácsok. Hiszen a hölgyei közül senki sem ismerte úgy Erzsébet királynét, mint felolvasónője.
Elmondta úrnőjéről: szereti az őszinteséget, az egyenes beszédet, természetesen az elvárható tisztelet megadásával. Ida nem hallgathatta el azt sem, hogy Rudolf halála óta különösen feszült idegállapotban van a királyné, a vele szemben tanúsított feltétlen engedelmesség és a határtalan türelem megkönnyíti majd Janka életét. Az új udvarhölgy Idán keresztül ismerte meg az uralkodó családtagjait. A felesége állandó utazásaiért folyamatosan aggódó Ferenc Józsefet, a két lányt és a számtalan unokát.
Amikor a felkészítés után szolgálatba állt Janka, többszörös bánat gyötörte a királynét. Fia halálának első évfordulóján, Mayerlingben felszentelték a halottas szoba helyén emelt kápolnát. A szertartás alatt hősiesen tartotta magát, csak amikor kettesben maradt Jankával, akkor tört ki rajta a zokogás. Néhány héttel később pedig Erzsébet egyetlen és leghívebb barátja, Andrássy Gyula hunyt el hosszú szenvedés után.
Az újabb sorcsapás nem sokat váratott magára, Sisi karjaiban meghalt nővére Nené, akit eredetileg Ferenc Józsefnek szántak. Janka szolgálatának nagyobbik részét a vigasztalás, a hallgatás tette ki.

 Fenséges tartás

Jól vette az akadályt, fiatalsága, derűje és fizikai erőnléte kifejezetten jó hatással volt a királynéra. Egyszer például mai Bad Gastein közelében akart feljutni az egyik csúcsra az akkor ötvennégy éves királyné, Mikes Janka és görög nyelvtanár-felolvasója kíséretében. Ki mástól, mint magától Ferenc Józseftől, méghozzá az egyik Schratt Katalinnak írt levéléből ismerhetjük meg a hegymászás történetét.
Ő (Erzsébet) tegnapelőtt, rettenetes melegben Mikes grófnővel és csak egy hegyi vezető és a görög kíséretében d.e. 11 órakor kezdte meg a mászást és estére haza akart érni. Felérve azonban egy váratlan vihar kerekedett és ezért az éjszakát egy szénatárolóban a szénán alva töltötték. Egész nap nem volt a tejen kívül semmi más táplálékuk. A görögnek éjjeli szállásul a szénapadlást jelölték ki. A tároló gazdaasszonya azonban ezt a helyet mindenáron meg akarta osztani vele. Ezért mindenféle számítgatásokra és óvintézkedésekre volt szükség a görög ártatlanságának megmentésére…”

Bártfára, a nagyon várt gyógykúrára, 1895-ben Janka utazott a királynéval. A Bártfa és Vidéke július 2-án megjelent száma írta:
Sárosvármegye és szab. kir. Bártfa városa sátoros-ünnepet ülnek. Évszázadokon át fenn fog maradni annak a híre, hogy 1895-évi július havának első napján a vármegyében, szab(ad) kir (ályi). Bártfa város területén időzött Magyarország felséges királynője. Nincs az a kincs, melyért cserében adnók azt a boldogító öntudatot, hogy köztünk időz Magyarország Védangyala, a felséges Királynő. Áldás érkezésén! Áldás tartózkodásán!”

 A korabeli bártfai piac

A Monarchia idején divat volt, hogy a híres gyógyfürdők, figyelem felhívásként – lám kik jönnek hozzánk –, ma úgy mondanánk reklámként, közreadták a fürdővendégek névsorát.
Ebből tudjuk, hogy a kíséret tagja volt „Zabolai gróf Mikes Johanna úrnő császári és királyi udvarhölgy, továbbá Meissel Marianna és Henicke Mária kisasszonyok, komornák. A fennmaradt elszámolás szerint a teljes ellátás mellett, Jankának 262,50-, Meissel és Henicke kisasszonyoknak 65 forint fizetség járt. A fentieken kívül gróf Bellegarde főudvarmester, Linger kormánytanácsos, egy-egy szobalány, udvari lakáj, házi szolga és hivatali szolga tartózkodott a királyné kíséretében, Bártfán.

 Emlékoszlop a pohárral, amiből ivott a királyné

Továbbolvasva a korabeli hírlapot, kiderül;
A királyné magához kérette dr. Hincz Henrik fürdőorvost. Amikor bemutatták a királynénak, a doktor megkérdezte, magyarul vagy németül beszélgessenek-e a gyógykúráról.
Erzsébet királyné kijelentette: – Csak magyarul kérem, mindig!”
A fenti párbeszédnek természetesen gyorsan híre ment, nem csoda, hogy a fürdőből Bártfa városába látogató királynét, mindenütt nagy tisztelettel és szeretettel fogadták. Dr. Hincz a Lobogó-forrás vizét ajánlotta Őfelsége figyelmébe, aki a kúra végén megelégedése jeléül hozzájárult, hogy forrást róla nevezzék el. A hírlapírók csodálattal adóztak a koronás főnek:
Reggeli után Őfelsége azonnal Mikes grófnő vagy görög felolvasója kíséretében sétára indul és bámulatos az a kitartás, melyet e tekintetben a felséges asszony kifejt. Fáradhatatlanul járja a gyönyörű erdőket 3-4 óra hosszáig egy folytában anélkül, hogy csak egyszer is pihenne.”
Nem csak a hivatásos krónikások, hanem pl. Szegedi Maszák Viola (elképzelhető, hogy családja tulajdonában volt a Deák szálló, ahol a királyné megszállt) is közreadta a bártfai napokkal kapcsolatos visszaemlékezését:
Úgy látszik, szeretett Bártfán lenni. S addig, amíg a kíváncsiak nem háborgatták, nem zárkózott itt el az emberek elől. Reggel, már fél hatkor megfürdött s azután sétára indult, ilyenkor mindig egyedül. Sokszor kalap és keztyű nélkül nagy fehér vagy fekete ernyővel járkált. Karcsú alakjával, könnyed járásával idősebb korában is olyan volt, mint egy fiatal leány. Déli sétáin rendesen görög felolvasó kísérte. Délután öt órakor, ebéd után Mikes grófné kíséretében sétált a királyné. Ilyenkor hallottuk tiszta szép magyar beszédét, mert kísérőjével rendesen magyarul társalgott. Azt is megjegyeztük, hogy sokszor Mikes grófné, vagy a görög is jobbról mentek mellette: a királyné kívánta így.
Nem szerette, ha kísérték és vigyáztak rá. Eleintén egy detektív, s messze egy csendőr követte, de a mint észrevette őket, oly gyorsan változtatta meg útirányát, hogy nem lehetett kiszámítani, merre megy. A legnagyobb sétákra vagy magányosan ment, vagy Mikes grófnéval. Egyszer Zboróra indult, de nem adván hírt, nem várta senki. S oly későre vált az idő, hogy a kíséret már aggódni kezdett, midőn nyolcz óra után tért vissza a grófné kíséretében a romoktól s onnan kocsin haza.”
Janka követve Mailáth Sarolta példáját, saját életét akarta élni, hosszabb ismeretség után gróf Szécsen Miklóshoz ment feleségül.

 A millennium évében 1896-ban volt az esküvőjük, a grófnőből, grófné lett. Méghozzá az igen befolyásos főudvarmester neje. Ezért sem teljesíthette tovább napi szolgálatot a királyné mellett, udvarhölgyből, palotahölgy lett. Királynéjától nehezen vált meg, pl. nászútra is úgy mentek a Francia Riviérára, hogy közben meglátogatták Erzsébetet, aki mellett az új udvarhölgy a korábban már idézett Sztáray Irma üdvözölte.
Janka harminchárom éves korában hozta világra egyetlen fiát. Ifj. Szécsen Miklós Antal Esterházy Alice grófnőt választotta nejéül, 1940-ben Rédén volt az esküvőjük.
Mikes Janka két unokájáról, egy fiúról és egy lányról tudunk. Miklós 1941-ben látta meg a napvilágot, szakmáját tekintve ipari tanácsos, Dimanow Chinkát vett feleségül Münchenben, 1971. Alice Johanna 1943-ban született. (Vajon hogyan alakult sorsuk?)
Sarolta– vélhetően Ferenczy Ida javaslatára – 1901-ben meghívást kapott Gödöllőre, a világ első egész alakos Erzsébet szobrának avatására, és az ünnepséget követően a Budán, a királyi palotában tartott fogadásra is. Vajon miről beszélgethetett Ida, a szintén jelenlévő Festetics Mária és Sztáray Irma? Természetesen szeretett úrnőjükről, vélhetően szóba hozták a Mikes Jankát. Ő nem volt jelen: egyedül neki adatott meg az udvarhölgyek közül, hogy édesanya legyen.
 Janka később excellenciás asszony lett, férje volt az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó párizsi nagykövete. Szécsen gróf 1926-ban, felesége hatvannégy éves korában, 1930-ban halt meg. Közös sírjuk Táplánfa (most Táplánszentkereszt) Szent Lőrinc templomának kertjében található.

Kornisné Vécsey Mária

(1842-1929)

A második anyám ő”

Kornis grófné született Vécsey Mária bárónő 26 éves volt 1868-ban, amikor Mária Valéria világra jött. Akkoriban férjével élt Erdélyben, boldogságban, szeretetben. Aztán Kornis Miklós betegeskedni kezdett, az orvosok nem tudtak segíteni rajta, tizennégy évi házasság után magára hagyta feleségét. Kornis Miklós grófot, akivel Sárközön (akkori Szatmár vármegye) Kolozsváron temették el.
Az özvegyasszony még mélyen gyászolta a grófot, amikor levelet kapott: jelentkezzen udvari szolgálatra. Eddig még nem sikerült a történészektől elvárt megbízhatósággal kideríteni, miért esett éppen rá a választás. A tippadó talán a szintén erdélyi származású báró Nopcsa főudvarmester lehetett…. A lényeg: özv. Kornisné ott hagyva otthonát Bécsbe utazott. Ott tudta meg, hogy a királyi pár legkisebb gyermekének lesz a nevelőnője. A legmagasabb helyről érkezett felkérés, felért egy katonai behívóval. Mária – természetesen – csak igent mondhatott.
A nevelőnő szolgálatba állásáról jegyezte fel naplójában Festetics Mária.
Gödöllő, 1880. november 28.
Pár nap óta már itt is van a nemrég megözvegyült Kornis Mária. Régről ismerem. Nagyon kedves kis asszonyka és ritka szimpatikus a számomra. De! Nem nagyon tehetséges, és hogy a reá váró feladatra fel van-e kellőképpen vértezve – nagy kérdés. Kiváltképpen, mivel mindenben újonc és ott, a kis főhercegnő kamarájában csak törtetők vannak!
Neki fog segíteni Nopcsa, mivel ő is erdélyi és ezek összetartanak.”
Kornismé, nem lévén gyermeke, sajátjaként imádta Mária Valériát, aki nagyon szeretette nevelőnőjét, kedveskedve Zummelnek, Zulimulinak becézte.
Erzsébet pedig legkisebb és bevallottan legkedvesebb lányát becézte Mucikának – az ötletadó vélhetően valamelyik magyar dajka lehetett – lakosztályát a gödöllői kastély emeletén alakították ki, a kastélyparkra nyíló ablakokkal.

Mária Valéria helyreállított szalonja a Gödöllői Királyi Kastélyban

Középen volt a szalon, világoskék színű selyemtapétával, jobbra a kis toalett szoba, balra pedig a háló. Ez utóbbiból lehetett átmenni a nevelőnő, Kornis grófné szobájába, illetve szalonjába. Amikor a gödöllői királykisasszony férjhez ment, a szobagarnitúrát – szép emlékként – magával vitte (Vélhetően most is megvan valamelyik leszármazottnál.)
Mikszáth Kálmán Gödöllőn lakó rokonaitól sok mindent megtudott mi is történt a gödöllői királykisasszonnyal és felséges édesanyjával:
A királyné délelőttönként Mária Valéria főhercegnővel foglalkozik, vagy ő megy át a lakosztályba, vagy az jön át kis barátnőjével, Aglája hercegkisasszonnyal. A királyné legelevenebb e gyermekkel s Kornis grófnőnek nem egyszer mondja: „Irigylem önt, hogy mindig Valériámmal lehet.”
A kis Valéria előhozza a babáját, melyet az angol királynőtől, Viktóriától kapott, s addig-addig pirongatja a felséges asszony, hogy már nem illik a babával játszani, hogy maga is beleelegyedik és az angol baba staffirungját szedegeti ki a szekrénykéből
.”
Kornisné Vécsey Mária életútjának megismeréséhez Mária Valéria Naplója adja a legmegbízhatóbb támpontot. A főhercegnő tízéves korától rendszeresen feljegyezte az általa fontosnak vélt történéseket.
Tizenhat éves volt, amikor első báljára készült.
Ő császári és királyi fenség, a legfelségesebb Mária Valéria főhercegnő első báljára.”
A nevezetes meghívó Bécsbe, az Operaház Sándor termeibe, 1882. január 15-ére szólt, ½ 6 és 10 óra közötti időre. Az ünnepelt édesanyja fekete csipkével borított fehér ruhában jelent meg, nyakát, haját koráll ékesítette. Jelen volt a felséges család több tagja, illetve Ferenczy Ida és Festetics Mária is. Természetesen ott volt Kornis grófné. Mária Valéria írta:
Ebéd után ½ 4-ig gyakoroltam a báli belépéskor kötelező bókot. Hogy dobogott szegény bakfis szívem!…Én…én Valéria az ügyetlen bakfis, aki még alig-alig találkoztam csak pár emberrel is, most bálba kell mennem! 16 férfival kell táncolnom! Micsoda emberfal! Minden kislány hasonlóképpen öltözött. De mégsem. Zulimuli most mutatja be (a lányokat)…”
A grófné, mint a gödöllői királykisasszony nevelője, mindenhová hűségésen kísérte tanítványát. Mária Valéria, pedig ha akart sem tudott volna sehová sem menni édesanyja és nevelőnője nélkül. Így volt ez 1884-ben is, amikor az akkor tizenhat éves főhercegnő édesanyja társaságában hálaadó zarándoklatra indult a gödöllői kastélyból a máriabesnyői kegytemplomba.

Előzményként tudni kell, hogy néhány héttel korábban Mürztsegnél, egy fahídon Erzsébet óriásit bukott a lovával. A csodát, hogy nem történt semmi baja, már Máriazellben is megköszönte, a balesetkor nyakán lévő gyémántokkal ékesített láncot átadta a templom plébánosának.
Hogy Máriabesnyőre vitt-e ajándékot, nem tudjuk, de az biztos, hogy az öt kilométeres utat gyalog tették meg. A gyalogláshoz szokott királyné és leánya jól bírta a megpróbáltatást, de Mária napokig emlegette a zarándoklatot.
Amikor a főhercegnő beleszeretett későbbi férjébe, Ferenc Szalvátorba, Erzsébet királyné tudtával, Mária egyengette a kapcsolatot. Az eljegyzést 1888. Karácsonyán, Erzsébet születésnapján rendezték:
Fiatalosan, ragyogó szépség volt a Mama, amikor a Papa oldalán belépett, előbb engem ölelt át gyöngéden, majd Ferencet s azt mondta neki sírva, hogy most mindenét odaadja neki, tegyen boldoggá engem. A Papának kezet csókoltunk, aki oly szeretettel csókolta meg Ferencet, és oly kedvesen szólt a fiúhoz…A Mama Zummelt hívatta, akit úgy rázott a zokogás, hogy egyebet sem tudott mondani, mint hogy boldog vagyok-e… A Mama szeretettel átölelte Zummelt: < Minket pedig kimustráltak >. Majd azt mondta Zummelnek, hogy ölelje át Ferencet, amit a fiú kedvesen és egyszerűen viszonzott. Később megkérdeztem Ferenctől, hogy gyanította-e mi történik a mai napon (Az eljegyzésre vonatkozik a kérdés. A Szerk. megjegyzése.) Gyanította, mert Zummel olyan rettentő izgatott volt… Elmúlt már 9 óra, amikor Zummel szólt, hogy el kellene búcsúzni egymástól. Erre jó éjszakát kívántunk egymásnak.”
Férjhez menetele előtt a szokásjognak megfelelően Mária Valériának is le kellett mondania a trónról. Erre1890. június 16-án, Bécsben, a Hermes-villában tartott a szertartáson került sor, Mária Valérián kívül, egyedüli hölgyként, Kornis grófné vehetett részt, ő vitte a főhercegnő uszályát. Az esküvőt 1890-ben, tartották a Bad Ischl-i templomban.

Az esküvő előtti búcsúzkodásra így emlékezett naplójában Mária Valéria:
Az volt a legmegragadóbb pillanat, amikor a Mama és a Papa Zummelt a nagy szálába asztalhoz hívta, ahol is átadtam neki Fröschl nagyon jól sikerült festményét, melyet rólam és Ferencről készített. Szegény Zummel most még keservesebben sírt, mint az előző napokban, zokogott, csak zokogott, s képtelen volt megszólalni. A Mamának s természetesen nekem, sőt a Papának is megtelt a szeme könnyel. Ki ne becsülné és szeretné ezt a nemes és tiszta lelket?…Második anyám ő…és a Mama nem féltékeny rá.”
A nászút második felében Kornis grófné csatlakozott a fiatal párhoz, bánatosan köszöntek el egymástól. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy nagyon hiányoztak egymásnak. A szeretett asszony megbízatása nevelőnőként megszűnt.

A fiatalok önálló életet kezdetek a Wells mellett Lichtenegg kastélyban.1892-ben, Mária Valéria első gyermeke – Erzsébet, Ellának becézték – szülésénél biztosan jelen volt Kornis grófné.
A második gyermek érkezésekor is együtt örült a boldog édesanyával. A keresztelő 1893.februárjában volt, az akkor történtekről a grófné Idának írt leveléből szerezhetünk tudomást:
Kedves Idám!
Olyan tele van a szívem boldogsággal, hogy előtted ki kell tárjam…
Ha láthatnád ma a Főherczegnét, milyen ragyogó arczal várta Ő felségét (édesapját) és milyen csinosan nézett ki már szépen megfésülve, egyszóval a legboldogabb anya! Majd elbeszéli Ő Felsége mama milyen kedves volt a kis leány, és a kicsi fiút ma már szépnek is találtam, holott mikor született bizony csúnyácska volt…”
Ferenc József 1893.decemberében, feleségének küldött leveléből tudjuk, hogy Erzsébet külföldi útja miatt Idát bízta meg a karácsonyi ajándékok megvásárlásával. A felolvasónő azonban betegeskedett, ezért Kornis grófné segítségét kérte. Aki meg is érkezett Lichteneggből Bécsbe, hogy Mária Valéria családjának – akkor már két gyermeke volt – közösen vásárolják meg az ajándékokat. Mindketten örültek a találkozásnak, felidézték a régi szép időket, a Gödöllőn töltött idilli éveket. A korán megözvegyült grófné és a szintén gyermektelen Ida alapos válogatás után, hihetetlen megérzéssel válogatta ki a nagyszülők nevében átadandó meglepetéseket.
Erzsébethez hasonlóan, aki saját anyósa, Zsófia szokásától eltérően, tudatosan távol tartotta magát a fiatal házasoktól, azokban az években szintén kevesebbet találkozott Mária Valériával. Amikor 1894-ben, a királyné meghívta a lányát és Kornis grófnét is az Achilleionba, a Miramar fedélzetén együtt hajóztak Korfu szigetére. Később Bécsben szintén boldog napokat töltenek együtt. 1895-ben a grófné javaslatára és közreműködésével vásárolta meg az ifjú pár a wallsee-i kastélyt. Attól kezdve Kornisné udvarmesternőként segítette védencét.

Erzsébet meggyilkolása hírére Mária Valéria a grófnéval utazott Bécsbe a gyászszertartásra. Együtt gyóntak és áldoztak, egymást vigasztalták a tragikus vég, a múlhatatlan veszteség miatt.
Mária Valéria tíz gyermeket szült, az utolsót – aki egy napot élt – több, mint negyvenkét évesen.
Volt dolga bőven Kornis grófnénak. Munkáját, Mária Valéria udvarhölgyeként, vele azonos nevű unokahúga, Vécsey Mária is segítette.

A királyné halála, genfi tragédia után apja ölelő karjaiban vigasztalódik
Mária Valéria, jobbra Kornisné Vécsey Mária

A királyné halálának tízedik évfordulóján sokfelé tartottak kegyeletteljes megemlékezést, így Kolozsváron is.
A városban 1901-ben avatták fel Stróbl Alajos a királynét ábrázoló mellszobrát. Érdemes megjegyezni, hogy a Fellegvárhoz vezető Erzsébet úton elhelyezett alkotás és a megfelelő környezet kialakításának költségét egyedül Bölöny Józsefné úrnő vállalta magára. 1908 szeptemberében, a gyásznapon koszorúzást tartottak: emlékbeszéddel, szavalattal, este díszkivilágítással. A virágot elhelyezők között feljegyezték Kornisné Vécsey Mária nevét is. Ugyancsak 1908-ban kereste fel a grófné a budapesti Erzsébet Királyné Emlékmúzeumot. A látottakról levélben számolt be Ferenczy Idának:
„Kedves jó Idám!
Képzeld csak, tegnap olyan szerencsés voltam, hogy Etelka (Pallaviciné) mutatta nekem az Erzsébet Emlékmúzeumot, mely természetesen nem lepett meg, mert a tárgyakat a valóságban és az illusztrált katalógus által már ösmertem. Annál inkább elérzékenyített és főleg azon érzés és gondolat kerekedett felül, hogy: ennyi maradt azon nagy, dicső, jó magasztos, szellemes Királyné után, aki egy egész világot meg tudott volna hódítani és, akinek mi magyarok mindent köszönhetünk!”
A Monarchia összeomlása után Mária Valéria elfogadta az 1919. évi Habsburg-törvényt, és aláírta a trónigényről való lemondó nyilatkozatot, Ausztriában maradt. Vagyonát is megtarthatta. Nem felejtette el, amit gyermekkorában édesanyjától és nevelőnőjétől, Kornis grófnétól tanult: segítette a rászorultakat.
Az emberek „Wallsee angyalaként” emlegették. Az általa alapított szegénykórházat és öregek otthonát gyakorlatilag a grófné vezetette. Mária később, az egyre súlyosbodó, gyógyíthatlan betegségben szenvedő úrnőjét is odaadóan ápolta. Meg kellett élnie a legfájdalmasabbat. Eltemette a számára legkedvesebbet, Mária Valériát, ám annak 1924-ben bekövetkezett halála után is Wallseeben maradt.

Öt évvel élte túl úrnőjét, 87 éves korában halt meg. A grófné a gödöllői királykisasszony közelében nyugszik, Sindelburg temetőjében.
Érdekesség: Mária Valéria ötödik gyermekének (1899–1967) Habsburg Lothringen Tivadar Szalvátornak négy gyermeke született. Közülük az 1931-es születése Terézia Mónika Wittelsbach Rasso Maximilian Rupprecht bajor királyi herceg felesége lett.
Első szülött lányukat így Wittelsbach Máriaként jegyezték be az anyakönyvbe. Férje gróf Kornis Tamás, annak a családnak az oldalági leszármazottja, aki közül Kornis grófné Mária Valéria nevelőnője-főudvarmesternője volt.

Hunyadi Lili

Bécs, 1836. – Bécs, 1907.

Lili néven hiába keressük a Hunyady-család tagjai között. Karolina (Karoline) néven anyakönyvezték, egy évvel volt idősebb, mint úrnője, akit 1860-tól bizonyosan szolgált.
Liliről keveset, szinte semmit sem lehet olvasni, az Erzsébet-életrajzírók gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem jegyeztek fel róla. Ha szóba is kerül a neve, akkor is csak bátyjával kapcsolatban, akiről maga Erzsébet tesz említést egyik versében:

Titkos kamrám

Én Madame Kékszakáll vagyok,
Van egy kamrám nekem,
Hol sok szép trófeám ragyog,
Kinyalva, fényesen.

Pompásan preparált fejek,
Fülük nagy szőrpamat.
Meg is szánom szegényeket…
Szerencsétlen csapat!

Az első szám: csinos barom,
Ámbár szamár-fűlű;
De könnyen siklom át azon,
Mert másképp gyönyörű.

Délen kísért lovag gyanánt,
Koszorúztam fejét,
S kezemből ette a banánt…
De meguntam szegényt.

részlet (Mészöly Dezső fordítása)

Koronás fő nem valószínű, hogy ilyen önmagát is kigúnyoló, évődő stílusban tekintett volna vissza a hozzá kötődő férfiakra.
Az első szám nem más, mint gróf Hunyadi Imre, Lili bátyja.
Amikor Ferenc József és Erzsébet házassága – a férj félrelépése következtében, amelyet felesége is megszenvedett – először ingott meg, az udvari orvosok a tüdőbajt, hörghurutot gyógyítandó Madeirát ajánlották. Erzsébet édesanyja, Ludovika kétségbeesett, amikor találkozott lányával: „Sisi lefogyott, és ha nem is néz ki kifejezetten rosszul, közel sem olyan viruló, mint a múlt nyáron, a köhögése azonban aggasztó, nagyon sokat köhög, úgyhogy mégis úgy gondolja mindenki, feltétlenül jót fog tenni neki a melegebb éghajlat.
A mai ismeretek szerint több mint érdekes, hogy Doktor Skoda tüdőgyógyász tanácsára az Atlanti-óceán varázslatos szigetére utazott Erzsébet és kísérete. A párás, mediterrán éghajlat általában nem kedvez a tüdőbetegségben szenvedőknek, ezért is gondoltak az udvarban többen arra, hogy a valójában az orvosok sem tudják, mi is Erzsébet igazi baja. Mindenesetre a környezetváltozás, hűtlen férje és nem szeretett anyósa távolléte, jó hatással volt a betegre. És talán nem csak a varázslatos vidék kedvezett gyógyulásának.
Ferenc József egyik szárnysegédjeként Funchalba utazott Hunyady gróf is, aki harmincéves korára már elnyerte a kamarási méltóságot. A csupa virág szigeten a beteg asszony mandolinon (machete) játszott, verkliről unásig hallgatta a Traviata legismertebb áriáit. Olvasgatott, unatkozott és tanulgatott, magyarul, Hunyadi Imrétől. Erzsébetet meghatotta a feltétlen rajongás. A gróf feltűnő odaadásának híre természetesen Bécsbe is eljutott. A fülig szerelmes fiatalembert a féltékeny férj, ahogy kellett, haza vezényelte a császárvárosba. A hölgyek viszont maradtak, és egy ismert fénykép is készült róluk. A bécsi udvarban kézről kézre járt a fotógráfia. Az egyik főhercegnő pontosan számba vette a résztvevőket: 

A császárné mandolinon játszik, Helene Taxis előtte kuporog a földön egy pincsivel a karján. Mathilde zu Windisch-Grätz kezében látcső, a háttérben Hunyady Lili nézi őket tűnődve. A hölgyek mindegyike matrózblúzt és matrózkalapot visel.
Természetesen az édesanyának nagyon hiányoztak a gyerekek, Rudolf még csak kétéves volt, Gizella már négy, ezért Hunyadi Lilinek gyakran diktált a kislányának szóló leveleket: „Képzeld csak el, szép kis madarakat viszek majd neked egy szép kalitkában, aztán muzsikálok neked, és kapsz tőlem egy kis gitárt is, hogy játsszál rajta.

Amikor néhány hónap múlva az egészséges és megszépült Erzsébet is visszament Bécsbe. Ferenc József lenyűgözve nézte feleségét. Ezt érzékelve Erzsébet rájött: a szépség hatalom! Hosszú szolgálata alatt Lili valószínű arra volt a legbüszkébb, hogy úrnője közelében volt 1867. június 8-án is. A Mátyás-templomban megtartott koronázásra népes kísérettel érkeztek az előkelőségek. Erzsébet állandó udvartartását a jeles alkalomra természetesen kibővítették, hogy a szépsége kifogástalanul ragyoghasson.
Közvetlen közelében két magyar teljesített szolgálatot, az elmaradhatatlan felolvasónő Ferenczy Ida és Hunyadi Lili. A gróf kisasszony is magával hozta a királynénál természetes szűkebb személyzetet: komorna, szobalány és szolgáló segítette, hogy minden rendben legyen. A nevezetes eseményről vélhetően sokat mesélt családjának is.

A pihenés ritka percében együtt az udvarhölgyek, balra a második Lili, a jobb szélen a királyné

Lili ugyanis Ferenczy Idától, Festetics Máriától eltérően elhagyta a királynéját. Az akkori szokás szerint viszonylag későn harmincöt éves korában ment férjhez Otto Vilmos Walterskirchen grófhoz. Ischlben – most Bad Ischl – volt az esküvőjük 1871-ben.
Sokat kellett várni a gyermekáldásra, negyvenegy éves volt, amikor megszületett első gyermeke, Ida, (legkisebb húgát is így hívták), majd két esztendővel később fia, József Vilmos.
Die
Preßburger Zeitung schrieb Folgendes darüber: A Pressburger Zeitung a következőket írta:
Az elhunyt Baronin Walterskirchen † Gestern Früh ist in Wien die Sternkreuz-Ordens- und Palastdame weiland der Kaiserin-Königin, Karoline Freiin v. Walterskirchen bárónő, Sie war die Gemahlin des Gesandten außer Dienst Otto Wilhelm Freiherrn von Walterskirchen. a szolgálatban levő Otto Wilhelm Freiherr von Walterskirchen nagykövet felesége volt, fia is diplomata lett, Madridban attasé. Der Ehe entsprossen zwei Kinder, eine Tochter Ida, Ehrenstiftsdame des Savoy’schen Damenstifts und ein Sohn Josef, Attaché bei der Botschaft in Madrid . Die Leiche wird zur Beisetzung nach Wolfsthal ebracht.A temetés Wolfsthalban volt. (Ma Alsó-Ausztria, Pozsonyhoz közel.)