KASTÉLYHISTÓRIÁK

KIRÁLYLÁNY

A flamand tehén” (2.rész)
Stefánia (1864-1945)

A trónörökös fő művének tartott „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” című sorozat kiadása feletti védnökséget Stefánia vette át, komolyan kezelte feladatát: rendszeresen részt vett a szerkesztő bizottsági ülésein, sőt több rajza is megjelent a különböző kötetekben.
A sorozat magyar főszerkesztőjével, Jókai Mórral is jó volt a kapcsolata. Az özvegy trónörökösné Jókai Mórnak öt aranygombot küldött, Rudolf egyik ruhájáról. Stefánia főudvarmesteri hivatalát bízta meg a küldemény kézbesítésével. Az írófejedelem hálatelt szívvel köszönte meg őfenségének a „felejthetetlen férje emlékéül” kapott ajándékot.
A férje búcsúlevelében írt kéréssel, hogy legyen jó „kicsikéjükhöz”. nem sokat törődött. Azt Ferenc József vállalta magára, a tanárok kiválasztásával a nagyapa Ferenczy Idát, Erzsébet királyné felolvasónőjét bízta meg.
Az amúgy sem túl szoros kapcsolat Stefánia férjhezmenetelekor megszakadt. Az özvegy 1900-ban úgy döntött, nem titkolja tovább kapcsolatát, nagyhatalmú apósa elé állt és bevallotta: szereti Lónyay Elemért.
Ferenc József tudomásul vette a döntést, és hozzájárult ahhoz is, hogy az esküvőt a Miramare kastélyban tartsák. A bevonulásakor, császári díszsorfal fogadta az özvegy trónörökösnét, a szertartás végén viszont gróf Lónyayénak nem járt a félórával korábbi látványos megtiszteltetés.

Stefánia a Miramare kastélyban…

 Stefánia belga királyi hercegnő férjével, gróf Lónyay Elemérrel, egyebek között Oroszváron, férje családi kastélyában töltötte mindennapjait. Amíg Jókai élt, folytatta a Monarchiát bemutató nagyszabású sorozat kötetei feletti védnökséget.
Új feladatot is talált magának, az első világháború kitörése után Magyarország vezette az európai csecsemőhalandósági listát. Döntés született: védeni kell az édesanyát és a csecsemőt is. Gyakorlatilag a védőnői hálózat megszervezéséről volt szó, a várandósok és kismamák elméleti és gyakorlati oktatásban egyaránt részesültek.
A magyar védőnői hálózat bekerült a hungarikumok közé. Az egészségnevelő program fő célját így fogalmazták meg: „A tudatlanság a csecsemőnevelés köréből száműzendő az anyák megfelelő tájékoztatása által.
Lányával, Erzsivel egyáltalán nem tartották a kapcsolatot, unokáival sohasem találkozott.

A II. világháborúban ápolónőként teljesített szolgálatot

Oroszváron éltek, teljesen visszavonulva.
A házassága boldog és kiegyensúlyozott volt, közben IV. Károly, az utolsó magyar király birodalmi hercegi rangra emelte a férjet.
A háború az ő életükbe is beleszólt, menekülniük kellett, Pannonhalmát választották. Birtokukat, műkincseiket, az apátságra hagyták. Stefánia nyolcvanadik születésnapja után hunyt el Pannonhalmán. Férje a háború befejezése után Budapestre került, ott is hunyt el nyolcvanhárom éves korában. Mindketten az apátság altemplomában nyugszanak.

„A flamand tehén” (1.rész)
Stefánia (1864-1945)

Özvegysége után hiába ment férjhez, és élt több mint félévszázadig boldogan Lónyay Elemérrel, Stefánia, neve elválaszthatatlan Rudolf trónörököstől. Kilenc évig voltak házasok, egy kislányuk született, Erzsi. A trónörökösné a mayerlingi tragédia idején, 1889-ben még csak huszonöt éves volt.
155 esztendővel ezelőtt, 1864. tavaszán született.
A magyarok örültek, amikor 1881. májusában Rezső királyfi – ahogy Jókai Mór nyomán akkoriban emlegették – megtalálta a párját. Annak idején Ferenc József és Erzsébet koronázásakor 50-50 ezer aranyat kapott a királyi pár. Ezt az úgynevezett koronázási tiszteletdíjat azonnal fel is ajánlották a 48-as honvédek árvái, özvegyei és rokkantjai segélyezésére.

Rudolf és Stefánia esetében nem volt koronázás, a menyegzőt azonban Budapesten is szerették volna emlékezetessé tenni. Az ifjú pár nyolc nappal az esküvő után érkezett meg Budapestre. A fogadtatás nemcsak ünnepélyes volt, hanem szeretetteljes is. A királyi fenség a szerencsekívánatokat megköszönve egyértelművé tette:
Feleségem, Stefánia épp oly jó magyar nő lesz, mint amilyen jó és hű magyar vagyok én.
Tetszett a kijelentés és tetszett a választás is: Stefánia nagyapja a legnépszerűbb „magyar” Habsburg, József nádor volt.


Édesanyja Mária Henrietta Budán született, ott és Alcsúton nevelkedett fel. Bár anyanyelvét élete végéig tökéletesen ismerte, gyermekei, így Stefánia sem tanult meg magyarul. Amikor először érkezett Budapestre, ezt írta:
Mély megindulással jöttem Magyarország fővárosába, mely lelkemnek annyi szent emléket nyújt. Ez vala dicsőült nagyatyám kedvenc lakhelye, ez jó anyám édes szülőföldje, melyet már zsenge koromban szeretni tanított. Szívem mélyéből köszönöm tehát s az öröklött szeretet egész teljességével viszonozom jó kívánataikat.
Amikor Rudolf megkérte a kezét, rögtön magyartanárt hívtak mellé, bizonyos Dezső doktor személyében.

Stefánia – ahogy illett – hamarosan áldott állapotba került. Festetics Mária 1881. október 13-án jegyezte fel Gödöllőn:
Widerhofer azt mondja, semmi kétség sincsen a koronahercegné állapotát illetően! A jó öreg Widi erélyesen letorkolt, mivel elővigyázatlanságomban azt merészeltem mondani: „Csak akkor hiszek a gyermekben, ha már meglesz.
Négy nappal később aztán azon csodálkozott a királyné udvarhölgye, hogy Stefánia és Rudolf is Gödöllőre érkezik. Mint kiderült vaklárma volt a terhesség.
A trónörökösné tapasztalatlansága és életkora is közrejátszhatott a helyzet téves megítélésében. Majdnem két évet kellett várni az igazi örömhírre. Ugyanabban a kastélyban, ahol férje is napvilágot látott, Laxenburgban, 1883. szeptemberében megszületett a trónörökös pár első és egyetlen kislánya. A „keresztanya”, a nagymama, Erzsébet királyné lett, ezért a kicsi az ő keresztnevét örökölte, de szinte az első perctől, magyar becézéssel Erzsinek hívták. Az anyós azonban továbbra sem szívelte a menyét, jelentéktelen, előnytelen külseje miatt igencsak csúfondáros megjegyezéseket tett rá. Bizalmasai körében többször flamand tehénnek titulálta.
Okulva ő és anyósa, a rettegett Zsófia kapcsolatából, igyekezett minél kevesebb időt tölteni Stefániával. Feleségével ellentétben Ferenc József kedvelte menyét. Rudolf városszerte ismert kicsapongása nem maradt következmények nélkül.
A férjétől kapott fertőző betegség miatt Stefániát megoperálták, nem lehetett több gyereke. A műtét után az akkor a család birtokában lévő Lacroma szigeten lábadozott, könyvet is írt, sok-sok saját kezű rajzzal.

1889-ben Rudolf halála után a család vele kapcsolatos viselkedése miatt menekült a császári udvarból. Ki nem mondták, de éreztették: az ő elutasító magatartása is közrejátszott a trónörökös halálában.
A trónörökös kikezdett a sógornőjével is!
Anyósa példáját követve, mivel megtehette, hosszabb rövidebb utazásokat tett. Járt természetesen Gödöllőn, Balatonfüreden és Siófokon is, ez utóbbi városban hozzájárulásával róla nevezték el a jacht klubbot.

Külföldi utazásai során Erzsébethez hasonlóan álnéven jelentkezett be a különböző elegáns hotelekbe, egyszer Lady Bonchurch, máskor pedig Gondrecourt grófnő (férje rendkívül szigorú nevelőjét hívták így) néven szerepelt a különböző adriai szállodák vendégkönyvében. Ezekről az utazásokról többször írt beszámolókat. Sőt később Császárnénak szántak címmel nemrégiben magyarul is megjelent visszaemlékezése. Ebben a könyvben jelent meg először, annak a levélnek a másolata, amelyben Rudolf elbúcsúzott tőle.
Kedves Stefanie!
Most, hogy megszabadultál kínzó jelenlétemtől, légy boldog a magad módján. Légy jó szegény kicsikénkhez, az egyetlenhez, aki belőlem megmarad. Minden ismerősömnek, különösen Bombelles-nek, Spindlernek, Latournak, Wovónak, Gizellának, Leopoldnak etc. etc. add át utolsó üdvözletemet. Nyugodtan megyek a halálba, amely egyedül mentheti meg a jó híremet.
Szívből ölellek, szerető Rudolfod.
Az özvegy megfogadta néhai férje tanácsát: megpróbált boldog lenni. Sőt erre már akkor is tett kísérletet, amikor a trónörökös még élt. Még Rudolf életében Lengyelországban ismerkedett meg Artur Potockival Az egyik legismertebb lengyel nemesi családból származó gróf özvegy volt. Stefánia és Potocki hirtelen támadt szerelméről Rudolf semmit sem sejthetett. Beavatottként Stefánia nővérével, Lujzával osztotta meg titkát. A rossz nyelvek szerint a lehető legjobb személyt választotta, ti. Rudolf állítólag Lujzát is megkörnyékezte, nem is eredménytelenül.
Trónörökösök, kíméljenek!
Közben a bécsi udvarban abban reménykedtek, hogy Stefánia mégis csak királyné lesz. Megpróbálták „összekommendálni” Ferdinánd trónörökössel, de a frigy nem jött létre.

Ferdinánd kijelölt trónörökös és felesége Zsófia, az előkelő dáma Stefánia

Nem követte anyósa példáját, aki fia halála után csak feketében járt. Stefánia a súlyos veszteségek után teljesen kivirult, szinte rá sem lehetett ismerni a hajdani előnytelen külsejű belga királylányra.
A magyar hírlapírók a kor szokásainak megfelelően pátosszal teli hangnemben tudósítottak Stefánia egy-egy lelenc- vagy szegényházban tett látogatásáról. Részletesen megírták, hogy Gudenus báró főudvarmester és Széchenyi grófnő udvarhölgy kíséretében a Mozsár utcai lelencházat kereste fel. A fenséges asszony a köszöntés után – és ezt külön is megjegyezték a hírlapok – ékes magyarsággal mondta: „Örömmel jöttem, s köszönöm ezeket a szép barátságos szavakat.” Majd amikor elköszönt a legtisztábban érthetően mondta: Isten áldja meg az intézetet!
A sorok közül az akkori olvasók tudták, ez célzás arra, hogy Rudolf oldalán Stefánia jó királynéja lett volna Magyarországnak.

Mimi elszerette sógornőjét, a császár feleségét

Mária Terézia közismerten legkedvesebb lányát, Mária Krisztina főhercegnőt először 1764-ben várták Gödöllőre. A magyarországi látogatásra a királynőt elkísérte férje, I. Ferenc római császár, és a fenséges gyerekek közül: József koronaherceg, Lipót főherceg, az előnytelen külsejű Mária Anna főhercegnő és a szépséges Mária Krisztina.
A fejedelmi látogatók először Vácon Migazzi püspököt és bécsi érseket keresték fel. A látogatás hírére Gödöllőről Vácra hajtatott Grassalkovich Antalné Klobusiczky Terézia is, hogy a pozsonyi országgyűlésen tartózkodó férje nevében köszöntse a vendégeket. A grófné a fejedelmi asztalnál az egyik étkezés alkalmából legkegyelmesebben kérte a királynőt: látogasson ismét Gödöllőre. Mária Terézia igent mondott, ezt hallván Klobusiczky Terézia még aznap éjszaka hazaküldte kamarását (nemhogy okos, semmilyen telefon nem volt) a nagy hírrel: ismét jön a királynő. 1751-ben három napig voltak a kastélyban Mint a felgyorsított filmeken szoktuk látni, rohamtempóban folyt a készülődés, szervezték a bandériumot, javították az utat, a módos hölgyek kiszedték a díszruhát a naftalinból. A besnyői kapucinus szerzetesek az üdvözlő beszédet fogalmaztak.
Ám az utolsó pillanatban megváltozott a program, és nem Gödöllő felé, hanem a Dunán átkelve Budára indult az uralkodónő és természetesen családja. Közülük 1766-ban az uralkodónő legkedvesebb lánya, Mária Krisztina (1742-1798), és férje Albert herceg valóban ellátogatott Gödöllőre.
Néhány hónappal korábban volt az esküvőjük. Az akkori időkben oly ritka szerelmi házasság volt az övéké, édesapja életében nem is mehetett férjhez, csak annak halála után engedte meg az özvegy Mária Terézia, hogy kedvenc Mimije, szíve választottjával élhessen. Magyarországi látogatásukra Budán a Krisztina körút és Albertfalva emlékeztet. 1766-os gödöllői látogatás részleteit a derék besnyői kapucinus szerzetesek feljegyzéséből ismerjük.
Mária Krisztina és Albert szeptember 6-án este érkezett a kastélyba. Az ifjú párt Grassalkovich gróf köszöntötte a legnagyobb alázattal, és a 80 ezer (igen nyolcvanezer) lámpással díszített parkba vezette vendégeit. A pompás látvány megnyerte a Mária Krisztina tetszését, ezt észrevette a vendéglátó és másnap, ismét lehetett gyönyörködni a fényességben.
Besnyőn egyébként éppen Mária-napi búcsú volt, így különleges szervezést igényelt, hogy a kastélykápolnában misét hallgathassanak a vendégek. A gróf ezt is megoldotta, sőt arról is gondoskodott, hogy a nagy tömegtől megkímélendő, a Besnyői Mária-szobrot Gödöllőre hozzák, hogy a főhercegnő imádkozhasson előtte. A szerzetesek ezt is följegyezték:
„Ezen a napon délután 4 óra körül a házfőnök atya a főhercegnő kérésére a gödöllői kápolnába vitte a Besnyői, ezüst tartóba zárt Szűz Mária szobrot, melyet az igen vallásos főhercegnő térdre borulva számos csókkal tisztelt meg.”
Az esti látványos tűzijátékoknak olyan nagy híre volt, hogy még a derék szerzetesek is begyalogoltak Besnyőről Gödöllőre.
Mária Krisztina a gödöllői látogatásakor boldogan várta gyermekét, kislánya született. Egyetlen napot élt. Több gyerekük nem lett. (Nem is csoda írná erre Friedrich Weissensteiner történész, hiszen időközben Mária Krisztina szerelmes lett „… eszelősen szeretem Önt, és remélem, alaposan megcsókolhatom, és Ön visszacsókol. A császár vadászatra készül, nem tudom elmegy-e. A főherceg is elmegy, Ön pedig nálam vacsorál, és ez esetben ma nem lesz se cercle, se játék… Jelenthetem, égek a türelmetlenségtől, hogy az Ön kebelén halljak meg”
Az Ön: Pármai Izabella, II. József, ahogy nálunk hívják a kalapos király szépséges felesége volt. Igen, kérem akkoriban is történtek ilyen érdekességek. A hölgyek levelezését egyébként magyar levéltárban őrzik.
A házaspár később örökbe fogadta Mária Krisztina időközben elhunyt testvére Lipót császár egyik fiát, Károly főherceget. A fiatalember epilepsziában szenvedett ezért szülei eredetileg papnak szánták. Nevelőszülei viszont támogatták, hogy a katonai pályát válassza. A napóleoni háborúk idején bizonyította is tehetségét, hozzáértését.
Albert szívesen gyűjtötte a rézmetszeteket, ezt a kedvtelését támogatta felesége is, aki maga is gyakran festett, holland stílusban készült önarcképe jól érzékelteti a főhercegnő finomságát, szépségét. Fiatalon ötvenhat éves korában halt meg.
Férje nem nősült meg többé, a munkába feledkezett: palotájában rendezte be a világ mindmáig legnagyobb grafikai gyűjteményét, a nevét viselő Albertinát.

A gödöllői királykisasszony, Mária Valéria   150. évforduló

150 éve született Mária Valéria, a kiegyezés gyermeke. Tavaly emlékeztünk meg az Erzsébet királynéhoz is köthető kiegyezésről, az idei év egyik fontos évfordulója Mária Valéria megszületése. Édesanyjának, Erzsébetnek, magyarok kedves királynéjának sok városban emeltek szobrot. A gödöllői királykisasszony viszont csak Gödöllőhöz kötődik, itt tanult meg beszélni – magyarul – és járni, itt töltötte boldog gyermekéveit. Olvassák el a róla összegyűjtött érdekességeket.

150 évvel ezelőtt, 1868. április 22-én korán ébredtek Pest-Budán.
„… fél hat órakor megdördültek Buda vár ágyúi; a közönség, mely elébbi napon Már fiu felől volt értesülve, nem akart hinni számításának, midőn csak 21 dördület hallszott.”
Valójában királykisasszony született. Balassa János volt a szülészorvos a budai várban, 1868. április 22-én Valéria főhercegnő születésekor.

Gyémántgyűrű a doktornak

Ez alkalomból a királyné – nevének kezdőbetűjével díszített – gyémántgyűrűt ajándékozott, sajnos dr. Balassa nem érte meg a kisbaba első karácsonyát. A boldog édesanya őszinte szeretettel és tisztelettel fejezte ki részvétét a neves orvos özvegyének.
Erzsébet királyné már február 5-étől a budai királyi palotában várta „lebetegedését”. Ragaszkodott hozzá, hogy a magyaroknak koronázási ajándéknak szánt utódot Magyar-honban hozza világra. Reménykedett: újabb fiúval ajándékozhatja meg a férjét, nevet is választott, az első magyar királyról Istvánnak szerette volna nevezni. Az újszülött lány lett, így Mária országában, mi más keresztnevet kaphatott volna, mint éppen a boldogságos Szűzanyáét. A Valériát azért választották, mert így hívták Pannónia, az egykori római provincia keleti részét.
Gödöllőn is futótűzként terjedt az örömhír, és várták mikor hozzák végre a kastélyba a királykisasszonyt. Ennek ősszel jött el az ideje.

A szadai dajka, Lidi

De előtte még fontos teendője volt a kastély személyzetének: keresniük kellett egy szoptatós dajkát. Több jelölt közül végül is a szomszédos Szadáról, Juhász Sámuelné Legéndi Julianna mellett döntöttek. A fiatalasszony május 26-án hozta világra kislányát.
A gödöllői királykisasszony lakosztályát a kastély emeletén alakították ki. Középen volt a világoskék színű szalon, jobbra a kis toalett szoba, balra pedig a háló. Ez utóbbiból lehetett átmenni a nevelőnő, Kornis grófné lakrészébe. (Amikor Mária Valéria férjhez ment a szobagarnitúrát – szép emlékként –magával vitte, jó lenne kideríteni vajon megvan-e és főleg hol?)
A Gödöllőn cseperedett kislány legkedvesebb játszótársa, a besnyői Véner Mariska volt. Míg kisebb volt, gyakran vitte hintó barátnőjéhez. Útközben sokan megsüvegelték, ha kicsiny gyermekkel találkozott, mindig ajándékkal kedveskedett, volt úgy, hogy elfogyott a pénze, a kocsistól kért kölcsön, amit aztán a kastélyba visszatérve a szülők természetesen kamatostól visszaadtak.

Véner Mariska
A korabeli újságok természetesen sokat foglalkoztak a gödöllői király-kisaszony életével. Így játszótársaival is. Az egyik legismertebb közülük, a máriabesnyői illetőségű Véner Mariska. A Gödöllő és Vidéke c. lapban mindig igyekeztek valamit írni a kicsiny főhercegnő-ről. Ezekből készült az alábbi összeállítás.
De bizalomban, szeretetben igazi vetélytársa volt a kis Véner Mariska a ragyogó szépségű Auersperg Aglájának. A gyermekkor hozta őket össze, de a barátság szálai annyira erősek voltak, hogy a kölcsönös érintkezés csak akkor szűnt meg, midőn Valéria föherczegnő férjét követve, elszakadt Gödöllőtől.
A kis királykisasszony órákig elmulatott a szegényes őrházban, életvidor, szép társnőjével, s ha nem mehetett ki Besnyőre, Mariskának kellett a kastélyba jönnie. És nem volt nap, hogy a két gyermekleányka együtt ne lett volna.
A királykisasszonyból aztán bűbájos, szép, boldog menyasszony lett, de a gyermekálmok, s azoknak részese, a vasúti őr egyszerű lánva, nem lettek feledve!
— Gyere Mariska! menjünk az erdőbe! — s bebarangolták még egyszer a dalolásuktól annyiszor hangos erdei utakat, fölkeresték a rejtett helyeket, hol ártatlan örömben annyi kedves óra tűnt el, s jártak a boldog gyermek-emlékek illatos mezőjén, még egyszer összegyűjtve elmúlt szép idők tarka virágait.
S a hosszú séta után elbúcsúzott a két barátnő. Valéria főherczegnő megcsókolta a szomorú lánykát, s mindkettőjük szemébe odalopta fényes könnyét a válás fájdalma.
Mária Valéria főherczegnő vőlegényével együtt ellátogatott a besnyői játszótárshoz — búcsúzni!
Idővel Véner Mariskának (1876) is akadt párja, Nagy János vasútőr személyében. 1896 elején volt az esküvőjük, és még abban az évben halva született egy gyermekük, majd ikreket szült az egykori barátnő. A család sorsának további alakulásáról nem tudunk, ha valaki ismerte őket, örömmel fogadjuk, és megköszönjük a tájékoztatást.

A Mulattató 1875. évi újévi számában így tudósított Mikszáth Kálmán: „A kis Mária Valéria királykisasszony gazdag karácsonyfát állíttatott Gödöllőn; aztán összehívatta az egész falu gyermekeit, s ő maga osztotta ki az örömben úszó szegény parasztgyermekek közt.”
Rónay Jácint paptanár vezetésével nevelők egész csapata foglalkozott a királykisasszony tanításával. A kastélyban francia, angol, olasz anyanyelvű kisasszonyok segítségével tökéletesítette tudását. Szüleivel, testvéreivel és a személyzettel mindig magyarul beszélt, és mivel játszópajtásai gödöllői gyerekek voltak, elsősorban a népi nyelvet sajátította el, úgy döntöttek magyar nevelőnőre is szükség van. Az illetőt Serák Lujza személyében találták meg. A nevelőnő elragadtatva beszélt fenséges tanítványáról: „a rám bízott gyermek szívében minden jóra fogékony talajt találtam, hitbuzgó lendületet, szigorú igazságszeretetet és nagy lelkiismeretességet.”

A titokzatos fiatalember

1888. őszén, amikor az udvar ismét Gödöllőre költözött, egy addig ismeretlen fiatalember tűnt fel a vendégseregben. A kastélyparkban mindig a királykisasszony társaságában lehetett látni. Ferenc Szalvátor főherceg, mert ő volt a titokzatos fiatalember végül is ugyanazon a helyen, Bad Ischl templomában vette feleségül Mária Valériát, ahol annak idején a menyasszony szüleit jegyespárként megáldotta a pap. Megható: az egykori szoptatós dajka, Legéndi Lili Szadáról azokat a cipőcskéket küldte nászajándékba, amikben a királykisasszony járni tanult.
Mária Valéria élete legtragikusabb napját, 1898. szeptember 10-én élte meg, amikor édesanyját Genfben meggyilkolták. Ugyanazon év novemberében fájdalmas feladat várt rá Gödöllőn: számba vette a királyné személyes tárgyait. Az akkor negyven éves asszony finom tapintattal próbálta rendezni a hagyatékot, gondosan ügyelve arra, hogy az Erzsébethez közelállók mindegyikének jusson valami emlékbe. Magyarul írt levelében a következőket kérte Ferenczy Idától, a királyné felolvasónőjétől:
„Kérem kedves Ida, ha még lehetséges cserélje ki a Lichtensteinek szánt poharat, melyet inkább Carmen Sylvának kellene adni, Lichtensteinek pedig egy petsétet. Ha nővérem, Gizella még ott van, kérem neki mondani. Ezer üdvözlettel: Valérie.”

Utoljára Gödöllőn

Ferenc József 1916-os halála után két évvel, 1918-ban a háború kellős közepén látogatott Gödöllőre. Férjével és Hedvig lányukkal édesapja mindaddig a kastélyban őrzött személyes tárgyait vitte el.
1924-ben halt meg, Sindelburg temetőjében nyugszik, férjével, gyermekeivel együtt. Ott helyezték örök nyugalomra Kornisné Vécsey Máriát is. A főudvarmesternő fogta le az ötvenhat évesen, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt úrnője szemét. „Zulimuli”, ahogy kiskorában becézte őt Mária Valéria, az 1870-es években a kastélyban volt nevelőnője a gödöllői királykisasszonynak.
Az alábbi vers megjelent a Gödöllő és Vidéke 1911. május 7. számában:

Dal a gödöllői királykisasszonyról

Gödöllői király kisasszony
Hogy elment tőlünk messzire,
Gondol-e ránk, kik ugy szerettük
Emlékszik-e: hű népére.

Emlékszik-e: mint üzte nálunk
Hegy völgyön által a lepkét…
S hogy járta be, bujósdit játszva
Velünk az erdők rejtekét.

A nagy, komor királyi kastély
Mely most ottan áll zordonon.
Gyermek zaj, dallal kacagással
Mint tellt meg hajdan, egykoron.

S édes anyja, a nagy Királynő
A mi dicső Nagy Asszonyunk.
Emlékszik-e boldog szülőként
Öröm könnyel ránk mint borult!

S midőn az aprók társadalma
Magunk között érezve őt.
Elült a zaj. Ő újra kezdte,
Se vele játszunk, mint azelőtt.

Ój, jöjj haza – királykisasszony!
Várunk! S a szívünk ugy szeret.
Vagy elfeledtél volna minket?
S velünk a szép emlékeket,

Vagy a szived tán tőrbe ejték
Más szép tájak virányai,
S elcsábiták a mi mezőnktől
Művész kezek virágai?

Óh ne higyjél a hizelgőnek
Aki tanácsol tán ilyet…
Ne adj a kétszínű beszédért
Soha egy hű, igaz szívet.
 

 

Ajándék a nemzetnek

1867. nov. 2. Bécsből, a schönbrunni kastélyból Eötvös Józsefnek írta Erzsébet királyné, az után, hogy visszaérkeztek a gödöllői tartózkodásról:
Most már három hete, hogy itt vagyok, hol az ősz utolsó napjait élvezem, de mennyivel jobban szerettem volt ezt Gödöllőn tehetni, mi eleinte tervünk volt, de a körülmények folytán ráhatároztam magamat, csak néhány hónap múlva szeretett hazánkba visszatérni

Kedves Idám!
Kezdte levelét Erzsébet királyné majdnem egy évvel később 1868 augusztusában s mi másról írhatott – természetesen akkor négyhónapos kislányáról – Mária Valériáról.

„…Lósyné ma reggel hat héti szabadságot kért. Szívesen, azt hiszem, nem fogadott szót; szegény, én sajnálom, de ő oly szerencsétlen természetű teremtés, hogy az én véleményem szerint, maga a jó Istennel nem volna képes kijönni…Balassa velünk él, s gyönyörködik a mi kis magyar lányunkban, sokat beszélek vele, s mindig jobban szeretem és becsülöm, Rózi is jókedvű,..
Egy rövid ki kicsoda mielőtt tovább göngyölítjük a történetet: Balassa János orvos egyetemi tanár ő vezette le Mária Valéria világra jöttét. Rózi: az idő tájt a szoptatós dajka ifj. Eszterbauer Lőrincné Orbán Rozália 21 éves Tolna megyei fiatalasszony.
A királyné akkoriban határozta el, hogy a kis jövevényt a jelképes koronázási ajándékba felajánlott gödöllői kastélyban fogja nevelni. Amikor ennek híre ment az udvarban, szárnyra kapott a rosszindulatú pletyka, Gödöllőn ősszel kolerajárvány „szokott” lenni.
A féltékenységből kitalált hír – nem elég, hogy Budán született meg a császári-királyi pár negyedik gyermeke, hanem a járványgyanús Gödöllőre – kívánják hozni, az információ eljutott az édesanya fülébe is, hiszen ezért is találták ki.
Erzsébet királyné ezért fordult Balassához, tudakozódjon és adjon tanácsot elviheti-e a kastélyba a kicsikét. Az egyetemi tanár bősz levelezésbe kezdett. Kajdacsy István segítségével érdeklődött a gödöllői egészségügyi helyzetről. A derék és lelkiismeretes királyi tanácsos a helyszínen érdeklődött a községben akkor már 30 éve gyógyító Smiedt (máshol Smidt) doktor megerősítette: nem kell félni semmiféle járványtól, így a vérhastól sem. Neki egyébként évente két kolerás betege akad.
A település tiszta és egészséges levegője jót tesz majd az újszülöttnek… Érdeklődött, levelezett dr. Balassa, ő is nagyon féltette a kisbabát, végül is bátran ajánlhatta a Felséges asszonynak… Az akkori ajánlást a gondosan „precíze” rányitott kabinetirodán megőrizték, és amikor a már nyolcvan felett járó uralkodó betegeskedett, az udvari orvos Joseph Kerzl a tiszta, egészséges levegőre hivatkozva, Gödöllői látogatást rendelt. Ez nagyon is kedvére volt Ferenc Józsefnek, hiszen az erdőket járva, vadra várva valóban a legegészségesebb levegőn tartózkodott.
Gödöllőn az időjárás a legjobb, legkellemesebb, jobbat, szebbet nem lehetne kívánni sem. A tegnapi eső következtében a ma nálam volt pap állítása szerint a lég kevéssé sem fülledt
A királyné egy másik kérdésben is hallgatott Balassa doktor véleményére. Miután megerősítést kapott, hogy kislányát, nyugodtan hozhatja Gödöllőre, új szoptatós dajka után kellett nézni. A választás, a szomszédos községben, Szadán élő Juhász Sámuelné Legéndi Juliannára esett.
A mély hangú szadai asszony kislánya Lídia alig egy hónappal volt csak fiatalabb a gödöllői királykisasszonynál.
Sokáig jó kapcsolatban voltak, amikor Mária Valéria férjhez ment a boldog örömanya, az egykori szoptatós dajkát is meghívta Bécsbe az esküvőre. Lidi, ahogy őt is és Mária Valéria tejtestvért is becézték megköszönte a meghívást, maga helyett fényképet küldött és egy kicsiny cipőt, amiben első lépeseit megtette az ő Mucikája. Bár a kislány hivatalos keresztanyja a királyné testvére Mária volt, a szopató dajka, magyar szokás szerint, becézve Mucikának szólította a kislányt. És ez csöppet sem volt ellenére a királynénak. Sőt …

Jókai-kedvelő olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy Mária Valériát, még egészen kicsi pólyás korában megmutatta Erzsébet királyné az írónak. Köszönjük, megtalálták az idevonatkozó feljegyzést, szívesen adjuk közre:
A nagy mesemondóként emlegetett Jókai Mór, a 48-as szabadságharcos ifjak egyike sem tudott ellenállni a királyné elbűvölő egyéniségének. Egyik találkozásukkor, nem sokkal Mária Valéria születése után így emlékezett:
Hatalmas megtiszteltetés ért, Budán, a királyi palotában találkozhattam a királynéval. Szívemből kitörölhetetlen a kép, midőn Felséges Asszonyunk kegyesen fogadott a Budai Várban, hogy akkor a legújabb regényemet a Szerelem bolondjait, melyet neki ajánlottam, személyesen átadhassam. Az elfogadás végén így szólt hozzám a királyné: „Várjon ön, megmutatom Önnek a kis leányomat.” S azzal kinyitva a mellékajtót, beszólítá a magyar dajkát, ki csipkés pólyában ringatta a kis királylányt, Mária Valériát. – Erzsébet királyné a dajka kezéből karjaira vette a mosolygó kis gyermeket, s arcához emelte. Óh, mily isteni, mily szép volt ebben a pillanatban…

Mária Valéria és a zene

Mi mást hallgatott kis főhercegnő, mint a magyar zenét. Értsünk bármit is ez alatt, szadai illetőségű szoptatós dajkája természetesen magyar népdalt énekelt neki. A kis főhercegnő szeretette Lidi (Legéndi Júlia) mély hangját, a királyné is megkedvelte azokat. Leggyakrabban a „Maros vize folyik csendesen”t dúdolva altatta kislányát. (youtube)

A királyné szerette a magyar zenét és az azt játszó vándorcigányok gyakran sátoroztak a kastély közelében, volt ám koldus vircsaft, ahogy Bécsben gunyorosan mondogatták. Az Erzsébet napon véletlenül több banda is Gödöllő felé tévedt és szerenáddal köszöntötték a királynét…
A tanrendből kiderült, hogy a zongoraóra elmaradhatatlan volt, Mária Valéria, talán édesanyja hatására (aki nemcsak szeretett, hanem szívesen játszotta is a mester műveit) Liszt Ferenc muzsikájáért rajongott. Amikor megtudta, hogy a zeneszerző ismét Pesten koncertezik, addig könyörgött nevelőjének, míg Gödöllőről útnak indultak. A világhírű zenész és a királykisasszony találkozásának története megtetszett Gárdonyi Gézának, olvassák el, hogyan örökítette meg. (A film, zene rovatban olvasható a történet irodalmi feldolgozása is.)
Mikor Lisztet kinevezték az országos Zeneakadémia vezetőjének, egy délelőtt valami dolgom volt nála. (Erkel Ferencről van szó.)
Amint beszélgetünk, megcsendül az előszoba csengője s belép az inas, vendéget jelent:
– Őfensége Mária Valéria főhercegnő.
Liszt elképedve néz az ajtóra. Fölugrik. Már nincs ideje, hogy az előszobába fusson a vendég elé, mert íme, az belép. Csak egy udvarhölgy kíséri.
A főhercegnő vidámságtól sugárzó arccal lép a mesterhez és így csicsereg:
– Kedves mester, hallottam, hogy Budapesten van, és annyira megörültem ennek a hírnek, hogy azonnal bejöttem Gödöllőről, csakhogy az ön művészetében gyönyörködhessek. Megteszi-e nekem, hogy játszik valamit?
Liszt nem tudott magyarul, leírhatatlan zavarral bámult a főhercegnőre, és zavarában nem tudott egyebet tenni, mint azt, hogy a hasán összefonta az ujjait, és a két hüvelykujjával malmozott.
A kísérő hölgy szólalt meg aztán franciául, hogy a főhercegnő mit akar, s így ült a mester a zongorához.
– De, – azt mondja Erkel, – soha még Lisztnek ilyen melege nem volt az életben.
A történethez annyit, hogy a kísérő Kornisné Vécsey Mária, a királykisasszony nevelőnője volt, és az ifjú hölgy valójában csak egy autogramot szeretett volna kérni Liszt Ferenctől. Nem értette, hogy akit így hívnak, miért nem beszél magyarul, hiszen ő osztráknak született, mégis szót ért minden gödöllőivel.

Magyar nyelvű fogalmazvány

Mária Valéria előbb tudott beszélni magyarul, mint németül. Amikor elérte a tanköteles kort, a magyar kormánytól taneszközöket kapott és azokat a foglalkozások befejezése után vissza is juttatta. Ezek később az Országos Tanszermúzeum gyűjteményébe kerültek. 1896-ban, a millenniumi kiállítás közoktatási csarnokában – egyebek között – el lehetett olvasni Mária Valéria egyik magyar nyelvű dolgozatát is. Ezt tette Ferenc József is, aki figyelmesen és halkan olvasta a tárlóban a tíz év körüli Mária Valéria fogalmazványát.

A cseresznyék

József és Ferkó ikertestvérek voltak: de lelkileg igencsak különböztek egymástól. József ép oly jó volt, mint Ferkó rossz és barátságtalan. Egy szép nyári délután József mondá Ferkónak: „Ferkó, ma oly szép idő van, menjünk az erdőbe.” „Jól van – mondá Ferkó – menjünk mingyárt.” Nem sokára egy nagy erdő széléhez értek a fiúk. Volt ott egy vad cseresznyefa. „Óh! Ferkó, nézd csak – kiáltá József – milyen szép cseresznyék!” „Hm, ez nem rendkívüli dolog.” – mondá Ferkó „láttam én tegnap egy kertben szelid cseresznyét s az gyönyörű volt.” „ Igen – mondá József – de mit használnak neked más cseresznyéi? Egyél most ezekből” „mit használnak nekem? – kérdé Ferkó – hiszen be lehet menni a kertbe s egy ágat venni, senki se tudná.” „De Ferkó! Ferkó! – kiáltá József – ez lopás volna.” Ferkó nem is válaszolt, hanem a kitűzött kert felé ment, József szomorúan utána! Ferkó nemsokára a kitűzött kerthez ért, bement s a cseresznyefáról a legszebb ágát lezsakítá. De e percben kijött a háziúr s Ferkó megkapta az érdemelt verést! Szegény Ferkó! Utóbb mégis rossz ember lett belőlem míg József becsületes maradt.

Karácsonyi emlék
Az 1870-es esztendőkben sok év végi ünnepet töltött az uralkodó család Gödöllőn. Mária Valéria nagyon jól érezte magát kis barátai, a község gyerekeinek társaságában. Az alábbi rajzot 1875 karácsonyán készítette.

Budapest későbbi főpolgármestere gyerekkorában az egyik legkedvesebb játszótársa volt Mária Valériának. Dr. Ripka Ferenc, mert róla van szó, a Gödöllő, királyi család otthona c. könyvét, saját költségén, németül is megjelentette, és ahogy illik tiszteletpéldányt küldött belőle a főhercegnőnek.
Nem is kellett sokat várni a válaszra, ami a Gödöllő és Vidéke c. lapban is megjelent.


Mária Terézia 300 éve született *

„Gödöllő utcáin folyt a bor…”

Mókuska írta Egérkének:

„Bécs, 1736.
Drága Kincsem, végtelenül hálás vagyok Önnek, a figyelmességért, hogy hírt adott magáról, mert olyan nyomorúságosan éreztem magam, mint egy szegény kis kutya. Ha egy csöppet is szeret, akkor megbocsátja nekem, hogy csak röviden válaszolok, de már tízre jár… Agyő, Egérkém, tiszta szívemből ölelem, vigyázzon magára. Agyő, Drága kincsem, üdvözli az Ön legszeretőbb jegyese.

Ui: Lássalak már, Mókuska”
Ezt a szerelmetes levelet, a Habsburg Birodalom legfőbb méltósága és egyetlen uralkodónője írta, vőlegényének, Lotharingiai Ferencnek. A menyegző után a férj legtöbbször Rézinek szólította felséges asszonyát.
Mária Terézia legmagasabb méltóságának megerősítéséhez komoly segítséget nyújtott Grassalkovich Antal, akkor született a híres felajánlás: Életünket és vérünket, de zabot nem. Ez utalás volt a Mária Terézia ellen indított örökösödési háborúban való részvételre. A magyar királynő Grassalkovich I. Antalt tisztelte meg felséges látogatásával. Birodalma legkeletibb pontján, Gödöllőn 1751 augusztusában járt Mária Terézia.
„Gödöllő utczáin két nap és két éjszaka folyt a bor, melyet csövekben vezettek szét a Grassalkovich pinczéiből: a test táplálására nagy tüzek fölött hatalmas nyársakon ökröket forgattak, s dél tájon Grassalkovich fizetőmestere végig lovagolt az utczákon s arany- és ezüstpénzeket szórt az ujjongó sokaság közé” Olvasható Reiner Bertalan: Magyar kultúr-képek című 1891-ben munkájában.
A nevezetes vendégeskedés megmozgatta a kor verselőit is. Az Erdélyi Múzeum 59. kötete Vay Saroltára hivatkozva közölt egy, a királynőhöz írt kétsoros versikét. Az irodalmár igen jó kapcsolatban volt I. Antal feleségének rokonságával. Így Vay Sarolta a családi legendáriumból hallotta, a Klubusitzky és a Kapy család tagjai közül többen őriztek olyan tányért, amivel a királynő fogadásakor terítettek. A kifejezetten a Mária Terézia látogatására készített porcelánokon a következőket lehetett olvasni Orczy Lőrinc tollából.

„Theréziánk éljen, kiáltja Gödöllő,
Férfi, mégis asszony, s egyben angyalunk ő!”

Idézzünk most egy eddig nem ismert színháztörténeti érdekességet, de ez már ükunokájához, Ferenc Józsefhez is kötődik. Az Országos Széchenyi Könyvtárban őriznek egy számunkra különleges darabot. Létezéséről néhai Staud Géza kastélyszínházakról szóló tanulmányából tudtunk, de arról nem, hogy meg is van az eredeti döntően németül és részben magyarul írt kézirat.
Ferenc József nagyon szerette a hadgyakorlatokat, vadász szenvedélye mellett, talán ez volt a szívéhez legközelebb. 1897-ben az esedékes hadgyakorlatot Tatán tartották, ahol díszvendég volt II. Vilmos német császár.
Tata birtokosa, Esterházy Miklós József főúri pompával fogadta őfelségét. S természetesen gondoskodott a megfelelő szórakoztatásáról is. A kastélyt teátrummal bővítette. A neves építész páros, a bécsi illetőségű Fellner és Helmer urak kaptak megbízást a tervezésre. Nevük ismerős, hiszen ők tervezeték a budapesti Vígszínház és a kecskeméti Katona József Színház épületét is.
A nézőtéren 200-250-en foglalhattak helyet, az ülőhelyeket nem rögzítették, hogy a hatalmas teremben bálokat is rendezhessenek. Ami itt Gödöllőn a barokk színházban a hercegi páholy, az természetesen Tatán a királyi páholy volt. A belső tereket pl. Gustav Klimt alkotásai díszítették.
Esterházy „Niki”, híresen jó lovas, a hölgyek kedvence és nagy tisztelője, híres művészetbarát is volt. A színházpártoló főúr sokat megfordult a gödöllői kastélyban. Talán ezért is íratott a színház ünnepélyes megnyitására a főúr egy zenés játékot Gödöllő címmel. Az összekötő kapocs a kastély leghíresebb vendége: Mária Terézia.
Ferenc József ükanyja 1751-ben gödöllői látogatással tisztelte meg Grassalkovich Antalt. A dinasztiaalapító gróf szolgálatait köszönte meg ezzel az uralkodónő. Nos, erről a nevezetes eseményről írt darabot Karl Gross, azaz Gross Károly az egyes jelentekhez bizonyos Mayer úr „szerzette a zenét”, sajnos a kotta, ahogy a szakemberek mondják: lappang. Viszont a színdarab szinte teljes egészében olvasható.
Az abszolút főszereplő a királynő, és a természetesen vendéglátója Grassalkovich, továbbá Farkas a gödöllői kastély intézője, hajdúk, gránátosok, az iskolamester, plébános. Az első jelenet a téli kertben játszódik, amikor az ünneplőbe öltözött kórustagok verset énekelnek, németül. Magyar fordítása a következő:

Elérkezett a nap
Eljött a királynő
Magyarországra
Kiáltsátok neki,
Éljen, éljen, éljen,
Éljen, éljen, Éljen

Aztán Farkas, a kastély basszus hangszínű intézője szólal meg a darabban: magyarul:

Jó van! Jó! Vagyok nagyon elégedett
Együtt vagyunk, kezdődhet az ünnep!
Vígan történjék minden
A honi kezdet!
Kisgyerekek, lányok,
Papa, mama is itt van
Menyecske megy velük
Legyünk egyek…

A zenés játék színháztörténeti jelentőségét, csak akkor lehet majd értékelni, ha rendelkezésünkre áll a teljes fordítás. A Ferenc József és a katonatisztek szórakoztatására épített színház nyitó előadását 1889. október 4-én tartották. Akkor, tudomásunk szerint egyetlen egyszer játszották a Gödöllő című darabot.
A színháztörténeti felfedezés után egy másik, immáron irodalmi érdekességről:
A múlt század első évtizedeiben is sokat emlegették a gödöllőiek a királynő látogatását.
A Gödöllő és Vidéke 1916. február 13-i számában közölték Velkey Pál költeményét. Ez a vers Pécsi Ildikó előadásában, 2011-ben, a Barokk évben, a kastélyparkban hangzott el először nyilvánosan, az időközben ott elhelyezett Mária Terézia szobor avatásakor.

Mária Terézia Gödöllőn

Gödöllőnek egykor nevezetes ura,
Grassalkovich Antal a gazdag gróf vala;
Gyermekkorban szegény, mint ifju már nemes.
Férfikora delén módban terjedelmes.

Királyi jutalom hozá szerencséjét,
Mert hogy kimutatá igazi hűségét,
Mária Terézia jó királynénk alatt,
Hasznos tanácsiért előbbre is haladt.

Egykor a gazdag úr a vett szerencséért,
Háláját akará mutatni a jókért,
Azért tehát kitől nyeré gazdagságát
Vendégül hivá meg a királynét magát.

A királyné, hogy ezt szivesen fogadá,
Gödöllőnek ura legott elhatárzá,
Hogy ő a királynét meleg nyár derekán,
Arany szánon hozza, legszebb hat ménlován.

Rendelkezett tüstént Pesttől Gödöllőre.
A nagy ország utat, hogy sóval hintsék be,
S az szánka hat ménlótól vonva,
Virányos mezőkön repüle vágtatva.

Fényes bandérium a nagy kiséret között,
A királyné prémes bundába öltözött,
Mert a mesterséges nagy hó út látása,
Azt képzelteté, hogy szigorú tél volna.

A kastélyban pedig folytak tornázások
Pazar lakomázás és tüzi játékok;
Szökőkutak tiszta Ó-bort löveltenek,
Minden nap nyársakon tíz ökröt is süttek.

A nép közé zsákkal szórtak az apró pénzt,
Magyar dalra hoztak Debrecenből zenészt,
És lőn derült vigság az ifjak szivében,
Királyné táncukat nézi igaz kedvében.

Ekként mulatának akkor itt Gödöllőn,
Mária Terézia vig volt magyar földön,
Szerette is ötet egész magyar nemzet,
Kivüle a jó ég küldött ugyan egyet.

Ez egy vala mása, a nép édes anyja,
Magyar nemzetünknek dicső királynéja,
Jó Erzsébet asszony Gödöllőnek kincse,
Örökké élni fog magyarok szivébe.

 

*Az írás 2017-ben készült.