KASTÉLYHISTÓRIÁK

KIRÁLYFI

Anekdoták, adomák a nagyon várt trónörökösről

Végre trónörökös született! A festményen a boldog édesanya, a falon, a képen Zsófia, Gizella a szoknyára helyezi a kezét, a pólyában a négy esztendővel a házasságkötés után született, Rudolf főherceg

Rudolf trónörökös születésnapjáról (az idén a 160.-ról) nem csak a volt Osztrák-Magyar Monarchia területén emlékeznek meg. A máig bizonyosan meg nem fejtett mayerlingi titok – azelőtt, hogy öngyilkos lett, agyonlőtte kedvesét (vagy meggyilkolták) – „világhírűvé” tette. A titkot máig sem sikerült megnyugtatóan kideríteni. Kevesebb szó esik most az évfordulós megemlékezéseken is arról: hogyan élt, milyen ember volt a főherceg.
Ferenc József és Erzsébet nagyon várt egyetlen fia több nyelvet beszélő, művelt, a természettudomány, elsősorban a madártan iránt érdeklődő, értékes, és édesanyjához hasonlóan érzékeny fiatalemberként ismerték és szerették a magyarok. Rezső királyfi, ahogy akkoriban emlegették, 1858. augusztus 21-én, Gödöllő mai testvérvárosában, Laxenburgban látta meg a napvilágot. Először gyerekkorából idézünk néhány kedves epizódot és Laxenburgban augusztus 23-án gyűlt össze a keresztelőre „a teljes császári udvari személyzet”.

Az édesanyát és a trónörököst úgynevezett „gyaloghintóval” vitték a keresztelőre
(illusztráció)

A korabeli beszámoló szerint a palota- és lakosztály- képes hölgyek ékszeres ruhában vettek részt a keresztelési ceremónián, ahol a két nappal korábban született koronaherceget egyházi szertartás keretében keresztelték meg Rudolf Ferenc Károly (és még további) nevekre. A ceremónia befejezése után a fenséges csecsemőt arannyal gazdagon hímzett vánkoson vitték vissza édesanyja lakosztályába. Nyugodtan aludt tovább, csak néhány perccel később kezdett keservesen sírni. A rémült szoptatós dajka és a mások kétségbeesetten próbálták vigasztalni – mindhiába. Végül felséges édesanyja jött rá – mivel őt is idegesítette –, hogy a keresztelő teremből távozó Ferenc Józsefet köszöntő élénk és hangos trombita- és dobszó nyugtalanítja kisfiát. Hiába szólt, hogy halkabban: a több száz éves hagyományt, még a kétnapos csecsemő nyugalmáért sem merték félbeszakítani. Mintha a császári édesapa nem tudott volna trombita- és dobszó nélkül távozni.

Nono és Wowo nevét korábban megtanulta a trónörökös, mint a szülőkét. Nono, teljes nevén Leopoldine Nischer komorna, míg Wowo, Charlotte Welden aja, valójában dajka volt Rudolf mellett. A harmadik asszony, aki sokat tartózkodott az újszülött mellett, a Csehországból származó Marianka, a szoptatós dajka volt. Közvetlenül a gyerekszoba mellett lakott, és olyan kegyben részesült, amilyenben még a császár sem. Rendszeresen, naponta fürödhetett, akkoriban, amikor Ferenc Józsefnek sem volt fürdőszobája.

Mindössze hétéves (?) volt Rudolf, amikor találkozott a nevét viselő ezred küldötteivel. A tisztek kérték hadd, ismerkedjenek meg vele, hiszen nem csak névadója, hanem tulajdonosa is a 19. gyalogezrednek.

Még megszületésekor adta a Ferenc József a hadiparancsot, hogy Isten kegyelméből világra jött fia a derék hadseregéhez tartozzon.
Az egyik résztvevő elmesélte, hogy ahogy illik, elmondtam:
–Trónörökös, Ön nem csak tulajdonosan az ezrednek, hanem előjárónk is. Tehát Önnek kell vezényelnie.
Hirtelen félbeszakított, közölte, hogy már neki is van lova, ajándékba kapta, de csak fából van.
Parancsba adtam, hogy azonnal hozzák ide, mire a trónörökös több szobán keresztül maga szaladt érte, és együtt vittük át a pejt a fogadás helyszínére. A trónörökös nyergébe pattant, csákót tett a fejére és hangosan, érthetően mondta utánam a vezényszavakat: Vigyázz! Jobbra át! Indulj!

Rudolf, amikor nővére és édesanyja társaságában hosszabb időt töltött Velencében. Az államügyektől és sorozatos katonai vereségektől szomorú édesapja szinte naponta tájékoztatta a Bécsben történtekről. Egyszer például küldött Rudolfnak és Gizellának, négy, saját felséges kezével lőtt fácánokat. Vélhetően ez nem igazán hozta lázba a gyerekeket. A trónörökös viszont annál jobban örült annak, hogy Wess névre hallgató kutyája mindennap a császárral reggelizik, és nasinak három darab ostyát kap. Az állatszeretetéről kevésbé ismert Ferenc József fia kedvéért császári reggeliző asztala közelébe engedett egy kutyát.

Budakeszin még egy évszázaddal ezelőtt is sokan emlékeztek az 1866-os „királyidillre”, amikor a porosz-osztrák háború elől menekülve több hetet töltött Budán Erzsébet királyné gyermekeivel. Elmesélték például, hogy a menedéket nyújtó zugligeti villával szomszédos kertből almát csent a trónörökös, mire a császárné saját felséges tenyerével fenekelte meg a kis herceget. Hogy ebből, mi volt igaz, azt nem lehet tudni, mindenesetre a történetnek híre ment, és a budakeszi gyerekeknek gyakran mondhatták szüleik: ne nyúlj a máséhoz, mert lám a „Kronprinz Rudolf” császárfi volt, mégis megrakta a mamája.


A hírlapok folyamatosan és minden apró részletre kiterjedően számoltak be 1867 júniusában a koronázási ünnepségsorozatról. Nem lévén rádió és televízió az újságok igyekeztek minél jobban láttatni a nevezetes eseményt.
Eltérve a sok évszázados hagyománytól először koronázták egy napon és egy helyen a királyi párt, méghozzá Pozsony után ismét Budán, s a legünnepélyesebb ceremóniára, a tényleges koronázásra pünkösd ünnepén került sor.
Természetesen a pompás eseményen ott volt az akkor kilencéves trónörökös is.
A koronaherceg kocsija vörös alapon dúsan aranyozott, hatfogatú, a lovak szerszámai arannyal gazdagon ékített vörös bársonnyal vannak bevonva. – Írta a Vasárnapi Ujság. – E hatos fogatot egy pompás magas bakon ülő kocsis és az első lovak egyikén ülő csatlós vezeti.
Rudolf a maga kilenc évével így jegyezte fel irkájába a Mátyás-templomban látottakat:
elkezdtek dobolni, és bejött a Papa és a Mama. Mama odament egy trónszerű székhez, a Papa az oltárhoz ment és letérdelt, sok latin szöveget olvasott… Andrássy és a prímás feltették a fejére a koronát.

A gyerek-trónörököst mélyen megérintette szülei koronázása. nem sok ideje maradt, karácsonykor, amikor végre találkozhatott unokatestvéreivel, akik történetesen szintén főhercegek voltak, uralkodósat játszottak. Természetesen Rudolf játszotta édesapja, Ferenc József szerepét, és rögtön a trónra is emelte a nálánál négy évvel fiatalabb Ferenc Ferdinándot. Majd megkérdezte tőle: – Felséged kiket kíván kormányzóvá kinevezni. – Ferenc Ferdinánd olyan sietősen akart felállni, hogy igyekezetében leesett a trónul szolgáló karosszékről. Mindenki nevetett, csak Rudolf maradt komoly: – Nem valami jel, ha egy felség leesik a trónról. (1914-ben igazolódott be a gyerek Rudolf jövendölése, de ő akkor a koronaherceg már halott volt, a szarajevói merényletet következményeként második trónörökösét is eltemette Ferenc József.)

A magyar fővárosban az uralkodó család képviseletében már alig több mint tízéves korában reprezentációs-karitatív feladatokat kellett ellátnia. Az egyik iskolában tett látogatásakor arra kérte a diákokat, énekeljék el a Klapka-indulót. A magyar hírlapok lelkesedtek, s mi több, hogy a trónörökös amellett, hogy magyar tanárok oktatják, lakjon is Budán. Bécsben – természetesen – óriási volt a felháborodás.
Miként fordulhat elő, hogy a szabadságharcban rendkívüli katonai sikereket elérő Klapka Györgynek ajánlott indulót – Egressy Béni szerzeményét – énekelteti el a diákokkal a trónörökös. (Hasonló felháborodást váltott ki, amikor Erzsébet királyné személyesen fogadta a hős tábornokot, aki a világosi fegyverletétel után is védte Komárom várát.)

Nevelője néha nehezen boldogult Rudolffal az esti imát illetően. A kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott Latour kénytelen volt személyesen Ferenc Józsefnek jelenteni: Felséges tanítványa bizony néha halkan, motyogva mondja az esti imát. Rögtön azt is hozzá tette: – A legalázatosabban esedezem, hogy a számonkérés nem szigorúan, hanem kedvesen történjék… és semmiképpen ne Gizella főhercegnő előtt. Latour tisztában volt tehát az édesapa beleérző képességét illetően, de tudta azt is imádott nővére előtt sem szabad megszégyeníteni a kis trónörököst.

A két testvér között nemcsak gyerekkorban, hanem később is legendás volt a szeretet

Kossuth beszédeit is tanulmányozta Rudolf. Magyar nyelv- és irodalom tanára, dr. Rimély Károly nem kis megdöbbenésére azt kérte a trónörökös, hadd ismerhesse meg kormányzó Habsburg-ház ellen uszító írásait. A paptanár zavarban volt, magától a felséges apától kérelmezte: mit is tegyen. Ferenc József igent mondott.

A híres grafika, a 48-as emigrációból hazatért Horváth püspök mesél életéről Erzsébet királynénak, kettőjük között a trónörökös

A királyfit nemcsak a későbbi püspök, hanem sokan mások is tanították a magyar nyelvre. Hogy mennyire sajátította el, azt tanúsíthatja egy alkalmi verse, amelyet apja trónra lépésének 25. évfordulójára írt. Ferenc József osztrák császárként 1848-ban lett uralkodó.
RUDOLF Édesapjához írt verse:

A király ünnepe

Lecsendesült a nagy birodalmi város,
Zajos köréből elvonul a nép,
Vívmányait, csodáit, fejleményit
Kitárta már az ész, a mű, a gép

Tudós s művészsereg jött megfigyelni
A nagy világ újabb iparfokát,
Kelet, nyugot királyi versenyeztek
Hazánknak üdvözölni főurát.

Letünt a fény is, elvonult sugára…
Nyomán lebeg magasztos érzület,
Királya nagy szívének, szellemének
Adózni jő a nép, a tisztelet.

Hogy is ne, századév negyedje már, hogy
Uralg a két hazán az ős jogar,
S királya kedvéért az ég urához
Emelkedik fel annyi honfikar.

Huszonöt éven át kiállta keble
A balszerencse támadásait,
S mindőn sajonga lelke, orvosolta
A szenvedők kinos fohászait.

S fokozva lőn meleg szivének üdve,
Ha napjainkra felderül az ég,
Az ő kegyelme művelé, ha népe
A végzet ostromit legyőzte még.

Ezért, ezért siet ma lelkesülten
Feledve bút, feledve pártviszályt,
Feledve multja, elvonult boruit
E nép, hogy üdvözölje a királyt.

S övezve őt az ünnep fénykörében,
Szives fogadtatást talál kegyén,
Mivel jogos, dicső királyi széke
Szilárdan áll s uralg a nép szivén!

 

 

Rudolf és Stefánia esküvőjük után Prágában, a Hradzsinban éltek, de az őszi vadászati igényre gyakran látogattak Gödöllőre. Ferenc József meghívására különösen díszes vendégsereg gyűlt össze a hajtásra. Dr. Polner Lajos ügyvéd és gödöllői földbirtokos jegyezte fel a résztvevőket. Dédunokájának, Polner Zoltánnak ezúton is köszönve az adatközlést, íme a legjelesebb notabilitások: Albert szász király, lord Spencer Angliából (Diana walesi hercegnő felmenője), Lipót bajor herceg, Gizella főhercegnő férje, Ferenc Szalvátor, Mária Valéria főhercegnő jegyese, Ferdinánd toszkániai nagyherceg és sokan mások. Amikor együtt volt a díszes társaság, Ferenc József jó hangosan odaszólt Pettera Hubert fővadászmesternek.
– Na, mutassuk meg a mi csehünknek, mit tudnak a magyarok!

 

Rudolf halálával kapcsolatban minden iratot gondosan megsemmisítettek, a titkok tudóit pedig némasági fogadalom kötelezte hallgatásra. Máli néniről, aki a szakács helyett, a trónörökös utolsó vacsoráját megfőzte, megfeledkeztek. A derék asszony élete végéig szipogva, mégis rejtett büszkeséggel mesélte, hogy őfensége milyen elégedett volt a vacsorával, amit vadásztársaival az utolsó falatig fogyasztott el. Az előétel májpástétom volt, majd leves, marhasült és szarvaspecsenye következett, végül pedig édesség.

Az utolsó hűséges komornyikjának kiadott parancs így szólt:
– Loschek, reggelig ne zavarjanak. Még akkor sem, ha maga a császár keresne!

Vörös Erzsi, ahogy napjainkban emlegetik Rudolf egyetlen leánya is örökölte nagyapja vagyonát. A két lány, Gizella és Mária Valéria illetve az unoka egyenlő részt örököl az uralkodó 1901-ben kelt végrendelet szerint. Egy 1914-ben íródott, úgynevezett fiókvégrendelet alapján Erzsi férje Otto Windischgrätz hercegnek évi 50 ezer korona nyugdíjat hagyományozott Ferenc József, de csak addig még a házastársi kapcsolat fenn áll.

Stefánia belga királyi hercegnő, a trónörökös özvegye, második férjével, gróf Lónyay Elemérrel, egyebek között Oroszváron is élt, férje családi kastélyában. A település és a birtok később Csehszlovákiához került. A kastélyt Beneš-dekrétumokra hivatkozva elkobozták, mondván: Stefánia magyar nemzetiségű belga királyi hercegnő. Az indoklás kétszeresen sántított: a kastély az örökhagyók végakarata értelmében, akkor már a Pannonhalmi Bencés Főapátság tulajdona volt.
Stefánia édesapja II. Lipót belga király volt. Édesanyja Mária Henrietta József nádor, Mária Dorottya württembergi hercegnővel kötött harmadik házasságából született Budán, 1836-ban. József nádor felmenő: II. Lipót osztrák császár és magyar király, édesanyja pedig Mária Ludovika spanyol infánsnő volt. Lipót édesanyját, József nádor nagyanyját Mária Teréziának hívták. A magyar nemzetiségű származás egyértelmű?

Ki kicsoda?

Rudolf szülei:
Ferenc József (Bécs-Schönbrunn 1830. augusztus 18. – Bécs-Schönbrunn 1916. november 21.
Ausztria császára 1848-től, Magyarország királya 1867-től. Bécsben kötött házasságot 1854. április 24-én, Erzsébet bajor hercegnővel.
Erzsébet bajor hercegnő (München 1837. december 24. – Genf 1898. szeptember 10.) házassága révén 1854-től Ausztria császárnéja, 1867-től Magyarország királynéja.
Gyermekeik:
Zsófia (Bécs 1855. március 5. – Buda 1857. május 29.)
Gizella (Laxenburg 1856. július 12. – München 1932. július 27.) Férje: Lipót bajor királyi herceg.
Rudolf (Laxenburg 1858. augusztus 21. – Mayerling 1889. január 30.)
Házasságot kötött 1881-ben, felesége Stefánia.
Stefánia belga hercegnő (Laeken 1864. május 21. – Pannonhalma 1945. augusztus 23.)
Gyermekük: Erzsébet – Vörös Erzsi – (Laxenburg 1883. szeptember 2. – Bécs, 1963. március 16.)
1902-ben ment férjhez Otto von Windischgätz herceggel, négy gyermekük született. A házaspár 1924-ben elvált.

1948-ban másodszor férjhez ment Leopold Petznekhez, aki az Osztrák Köztársaság Legfőbb Állami Számvevőszékének elnökéhez, az ismert szociáldemokrata politikushoz.
Stefánia második férje: gróf Lónyay Elemér (Bodrogolaszi 1863. augusztus 24. – Budapesten 1946. július 29.) Házasságot kötöttek a Trieszthez közeli Miramare kastélyban. Lónyay gróf osztrák-magyar külügyi szolgálatban dolgozott. IV. Károly emelte hercegi rangra, majd visszavonult és feleségével utazgatott, illetve felváltva éltek Bodrogolasziban és Oroszváron. A II. világháborúban, a Vörös Hadsereg elől menekülve Pannonhalmán a Bencés Főapátságban leltek menedéket, ott nyugszanak mind a ketten.

Erzsébet és Rudolf kapcsolata

Édesanyja, betegség miatti távollétét nagyon nehezen viselte a kisfiú. Erzsébet, betegsége miatt 1860-an hosszú hónapokat töltött Madeira szigetén. Édesapját, nagyanyját kérdezgette mit írt neki az Édes mama. Amikor kiderült, hogy semmit, Ferenc József arra kérte feleségét, hogy tekintettel Rudolf állandó kérdezgetésére, írjon külön neki is, amit majd felolvasnak neki. Íme, az egyik levél részlete.
„Kedves Rudolfom! Hallottam, nagyon mérges voltál, hogy Neked külön nem írtam. Úgy gondoltam, még túl kicsi vagy ahhoz, hogy megértsed a leveleimet, de hát most már egészen okos vagy. Sok és szép játékot fogok majd Neked hozni. Emlékszel még kicsit rám? A legnagyobb szeretettel, szívből csókollak édes, kedves, kisfiam: Mamád.”

Imádott anyját az általa kívántnál ritkábban láthatta Rudolf. Erzsébet udvarhölgye, Festetics Mária jegyezte fel, hogy 16 éves volt a trónörökös, amikor egyszer a bécsi Práterben véletlenül összetalálkozott édesanyjával. A királyné nagyon megörült, s egy kisvendéglőbe ebédre hívta fiát. „A trónörökös – derült ki a grófnő naplójából: szeme felcsillant; örömtől sugárzott, hogy együtt lehet anyjával.” Egy más alkalommal ezt jegyezte fel Festetics Mária ”… rendkívül ragaszkodik a császárnéhoz, és mindent csodál, amit tesz… vélekedéseiben nagyon határozott, és nem könnyű megváltoztatni nézeteit.

Szánkózás Gödöllőn a kastély előtt

Erzsébet mindamellett az egyetlen volt, aki utolsó tiszteletadásul állítólag a leghosszabb búcsúlevelet kapta Rudolftól. (Az eredeti levél eltűnt, de lehet, hogy egyszer még előkerül.) Az elérhető utalások szerint akkor írta, amikor már megölte barátnőjét, Mary Vetsera baronesszt. Ez a levél közvetlenül saját öngyilkosságát megelőző, érzelmileg feszült légkörben fogant, és minden csalódottsága ellenére elárulja anyja iránti reménytelen szeretetének valódi mélységét.” (John T Salvendy: Rudolf egy lázadó Habsburg lélektani tükörben)

Dr. Walleshausen Gyula: Rudolfról, a vadászról

150 éve, 1858. augusztus 21-én jött a világra Ferenc József császár-király és Erzsébet császárné-királyné fia, Rudolf. Korán nyiladozott értelme. Alig három és fél éves korában szellemileg elég érettnek találták ahhoz, hogy az elemi ismeretekre és ráadásul három nyelvre is tanítsák. Igen szorgalmas volt. Alig 7-8 évesen franciául, csehül és magyarul is megértette magát.
Ferenc József nem engedte a fiát nyilvános iskolába, egyetemre járni, de gondoskodott arról, hogy a legkiválóbb tanárok – mindegyike nemzetközi szaktekintély – tanítsák az alap-, a közép- és a felsőfokú ismeretekre. A nevelői által összeállított órarendben napi 12-13 óra szerepelt, délben egy óra szünettel, hiszen a katonai ismereteket is el kellett sajátítania. Ferenc József – még a feudális felfogás szerint – katonát akart faragni fiából. Fölöslegesnek tartotta a sok tudományt, s azt kívánta a fia neveléséért felelős Leopold Gondrecourt tábornoktól, majd Joseph Latour von Thurnberg ezredestől, hogy többet törődjenek a meglehetősen vézna Rudolf testedzésével. Nagy súlyt helyezett még egy sportra: a vadászatra, amit a katonai felkészítés hasznos előiskolájának tekintett, s erre ő maga tanította-nevelte fiát, a családi hagyományok is erre kötelezték.
A Habsburgok híres vadászok voltak, közülük is kitűnt János József (l782-1859) főherceg, II. Lipót császár fia, a „magyar” József nádor fivére, akinek a nevét különösen Stájerországban emlegeti tisztelettel az utókor. Nem csupán ember- és természetszerető főúr volt, hanem jeles vadgazda is. Óvta, táplálta és szaporította a vadat, s kialakult benne az a szemlélet, amely szerint a vadászat nem cél, hanem elsősorban eszköz, a vadállomány szabályozásának eszköze. A közép-európai vadászati kultúra számos vonása a vadászöltözéktől a vad „ravatalozásáig” neki köszönhető.
Rudolf jó tanítványnak bizonyult, s kilencéves korában elejthette első szarvasát. Kiválóan lőtt, ám – sok hozzá hasonló korú fiúhoz hasonlóan – őt is elkapta a lődüh: rálőtt mindenre, ami puskája elé került. E gyerekbetegségen igen hamar túlesett, amiben része volt annak, hogy egyre inkább a vad megfigyelésében találta örömét. (A vadászláz azonban később is – saját bevallása szerint – olykor hatalmába kerítette.) Tanulmányozta a vad életét mozgását, táplálkozását, viselkedését, szaporodását, s annyi ismeretet halmozott fel tizenöt éves korára, hogy 1873-ban a Bécsbe látogató Alfred Brehmmel (1829-1884) elmélyült szakmai beszélgetést folytathatott. A tudóst meglepte Rudolf felkészültsége, megfigyelései közül többet beillesztett Az állatok világa című nagyszabású munkájába, a trónörökös pedig gondoskodott arról, hogy Brehm bármikor felkereshesse, előzetes bejelentés nélkül. Barátságuk a tudós élete végéig tartott.
1878-ban vadászexpedíciót szervezett Rudolf. Alig tért haza angliai tanulmányútjáró1 – ahol jutott idő vadászatra is Edward herceg meghívására – levélben kérdi Brehmtől: ,,Akar-e Dél-Magyarországra vadászatra jönni velem – mert megbízható értesüléseim vannak húsz sasfészekről?” – így szólt Rudolf levele. A tudós válasza: „Nem volnék apám fia, ha erre egykedvű tudtam volna maradni” – írja később Brehm a Kirándulás a Dunán című Útleírásában. (Brehm apja lelkész volt és neves ornitológus.) Rudolf meghívta még Eugen von Homeyert, a berlini Madártani Társaság elnökét, az ismert ornitológust, sógorát, Lipót bajor herceget, továbbá Edvard Hodek madárpreparátort. Az utat Bombelles főudvarmester szervezte.
Bécsből húsvét hétfőjén, április 22-én este indultak vonattal, s másnap reggel Pesten átszálltak a Lánchíd alatt várakozó Rudolf nevű hajóra. Az utat Tizenöt nap a Dunán című könyvében élvezetesen írja le Rudolf. Bevezetőjében bemutatja útitársait, s nem feledkezik meg kísérete állati tagjairól sem. Elnéző szeretettel szól a fényes szőrű Blackről, amely ugyan nem érdemli meg a vizsla nevet, mert ritkán állja a nyulat és a foglyot, de jól űzi és fogja el a szarvastól a tenger nyúlig. Castor, a vörös vizsla „elég jó kutya”, de nem erőlteti meg magát. A teljesen szelíd uhu már sok kőszáli sast csalogatott maga fölé – vesztükre.
Ezen az útján ismerte meg Rudolf a Duna két partján eléje táruló magyar alföldi táj szépségeit: gyönyörködött a napnyugtában, a puszta varázslatos színeiben, a Duna felett gomolygó ködön áttörő nap sugaraiban, a villámsújtotta, az élethez mégis görcsösen ragaszkodó öreg fűzfában csakúgy, mint a széltől hullámzó nádtengerben, s a távolról felvillanó apró falvak vakítóan fehér házai és a kiemelkedő templom tornyának harmóniájában.
Az expedícióról sok értékes megfigyeléssel és élménnyel tért haza. A zsákmány is gazdag volt; a 202 szárnyas és a kilenc szőrmés vad feldolgozását – a súlyuk mérlegelésétől gereznák tartósításáig a preparátor egyedül nem bírta, meg Rudolf segítségére is rászorult. A tizennegyedik nap estéjén a Fruska Gora tövétől indult vissza a hajó teljes gőzzel és másnap reggel a Lánchíd alatt ébredtek fel utasai.
1879 áprilisában – ugyancsak Brehm társaságában – Spanyolországba vezetett expedíciót Rudolf, hogy tanulmányozza a szakállas-, fehérfejű-, csuklyás- és dögkeselyűfajokat, továbbá a halászsast, majd vadkecskére vadászik társaival a Sierra de Grandosban, az Alboran-szigeten pedig sirályfajokra. Egy pacsirtafajt is felfedeztek és az udvari hajóról elnevezték Galerida miramare-nak.
1880-ban a Chotek grófok, Ottó és Rudolf meghívására szlavóniai vadászkiránduláson vett részt. November 12-én Gödöllőről vonattal utazik Pestre, itt hajóra száll át. Kíséretének tagjai között van Franz Pausinger kiváló állatfestő és grafikus, akinkésőbb Rudolf több könyvét illusztrálta, így együtt gyönyörködhettek a még háborítatlan dunai táj – már látott – természeti szépségeiben. Ezen az útján Rudolf a madárvilág megfigyelésével tűnt ki tár­sai közül. Meg is jegyezték róla, hogy „rossz lövő”, mert kevesebbet zsákmányolt, mint barátai.

A következő évben a közel-keleti országokba szervezett vadászexpedíciót. 1881. február 9-én indul a kis csapat Bécsből. A Trieszt melletti Miramarból a Miramar hajóval utaztak tovább Egyiptom felé. Alexandriától a Níluson a rendelkezésükre bocsátott folyami hajón, helyenként kiszállva és az ártér mocsaras-nádas vidékén vadászgatva haladtak dél felé, hogy majd Saurma német konzul, Egyiptom vadállományának jó ismerője meg­hívására szőrmés ragadozókra vadásszanak. A folyótól távo­labbi cukornád- és narancsültetvényeket szamárháton közelítették meg. Csalityúkot is vittek magukkal, s út közben csipkedték, hogy méltatlankodó kodácsolásukkal étvágyat gerjesszenek a ragadozókban. Sikerült is több farkast, sakált és hiénát zsákmányolniuk. A sivatag felé haladva, Abuksárban Rudolf puskája elé egy hiúz került, amit nullás söréttel fel is buktatott, de lábra kapott volna, ha a második csőből leadott lövé­se helyben nem marasztalja.
Előfordult, hogy az elejtett vadat Rudolf a saját hátán vit­te a gyülekező helyre. Ám ebből majdnem baj lett Asszuánnál: ma­gához tért az élettelennek vélt sakál – szerencsére, már a ta­lajon, ahova letette Rudolf egy kis pihenésre. Rudolf egy gyors lövéssel végleg mozgásképtelenné tette.
Egyiptomból a Szentföldre utaztak. A Holt-tenger és a Jordán folyó vidékén olyan vadfajokra vadászhattak, amelyeket Egyiptomban nem is láttak: lőttek például szíriai nyulat, havai fajdot, frankolint, amelyből Rudolf 22 kakast ejtett el. Az utolsó héten Rudolfot és az expedíció más tagjait is láz döntötte le a lábáról, s nehezen vonszolták magukat a Miramar fedélzetére április 13-án. Négynapi hajózás után Trisztnél szálltak partra. Az expedíció lőjegyzéke 1023 vadat tartalmazott. Rudolf 120 szárnyasról külön szakszerű ornitológiai leírást készített.
Rudolf lőjegyzékén 1881 nyaráig közel 14-15 ezer vad szerepel, a kívánatos vadászzsákmány, a medve azonban csupán az a kettő, amelyeket 1879. november 21-én ejtett el egyetlen hajtásban, Munkács mellett. Most felcsillant a remény, hogy Magyarországon, a Görgényi-havasokban medvére vadászhat. Budapesten bemutatták neki az éppen nyugdíjba vonuló gr. Teleki Sámuel őrnagyot, aki azért vetette le a mundért, hogy képviselőként részt vegyen a közéletben, de vadászszenvedélyének nem fordított hátat. A kb. 20-30 ezer hek­tár ura nem csupán saját birtokán vadászott, hanem több bérelt területen is. Ezek egyike, a Maros-Torda vármegyéi görgényszentimrei,1870 óta kincstári erdőbirtokon volt. Vadban gazdag e vidék, vaddisznó, farkas akad bőven, a medve pedig – bár nem kívánatos – szinte háziállatnak számított.
Rudolf és Teleki hamar összebarátkoztak, s a gróf át­engedte görgényi bérletét a trónörökösnek. Rudolf – jóllehet 1881-ben, az első udvari vadászaton egyetlen medve sem volt hajlandó puskája elé kerülni – megszerette e vidéket. Korszerűsíttette és bővíttette a kastélyt, a környező patakokba pedig harmincezer pisztrángot telepített felesége kedvéért. Ste­fánia nem csupán a horgászást kedvelte, de „rákapott a vadászat­ra” is – amint azt sógornője, Mária Valéria megrökönyödve írja naplójába 1882. február 12-én. Jó fővadászt sikerült találnia Rudolfnak Pausinger József (1829-1894) személyében. A vadászatok rendezése, vezetése, 50-60 kopóval a 60-80 hajtó vezénylése nem volt könnyű feladat. 1881 és 1888 között – 1883 és 1886 kivételével – minden ősszel rendezett 10-14 napos vadászatokon összesen 42 medve esett, a legtöbb, 19, 1885-ben. 1888-ban, amikor Edward walesi herceg is részt vett, egyetlen medve sem került terítékre.
A főúri vendégek közül öten itt lőtték első medvéjüket, őket Rudolf avatta fel medvevadásszá. Közöttük volt Ferenc Ferdinánd főherceg, a Rudolf halála utáni trónörökös, az első világháborút 1914-ben kirobbantó szarajevói merénylet áldozata. Huszonegy évesen, 1884. október 9-én ejtette el el­ső medvéjét. Az avatás este, a kastély előtt, lobogó fáklyafény mellett történt hagyományos szertartás szerint. Az avatandó vadász törettel felbokrétázott vadászkalapban, jobb térdével az elejtett medvére támaszkodott, Rudolf pedig hosszú pengéjű, kardnak beillő szarvasgyiloknak nevezett tőre lapjával háromszor meg­érintette az avatandó jobb vállát, mint hajdanában a lovagrend nagymestere az apródét. A társaság többi tagja kétoldalt felsorakozva, kihúzott szarvasgyilokkal állt. Az avatás döntő pillanatában a mindig kéznél lévő cigányzenekar tust húzott, majd a vadászlakoma következett.
Rudolf vadásznaptárát nehéz lenne rekonstruálni. Évente kb. kétszáz alkalommal vadászott, szívesen látott vendége volt az uralkodói és főúri családoknak. Évente néhányszor részt kellett vennie az apja által rendezett udvarinak nevezett protokollvadászatokon. Legotthonosabban természetesen Gödöllőn érezte magát. Az őszi szarvasbőgést nem mulasztotta el, s ezeken jól szere­pelt. 1878-ban, húszévesen szeptember harmadik hetében három cserkészeten hét bikát és egy őzbakot lőtt, ugyanakkor Spencer lord, a tra­gikus sorsú Diana ükapja mindössze három bikát és egy őzbakot. Utána, november-decemberben néhányszor ő is lóra pattant, s szüleivel együtt a falka mögött űzte a vadat. Legjobban talán a decemberi szigetmonostori fácánvadászatokat kedvelte. Utoljá­ra 1888. december 18-án fácánozott itt, de nyúl és róka is esett. A terítéken 224 apróvad feküdt.
Rudolfnak nem csupán az életét, de a halálát is átszőtte a vadászat. 1878-ban a potsdami királyi vadasparkban egy fehér szarvast lőtt. A monda szerint golyó által veszti életét, aki fehér szarvast ejt el. Végzetes tettét egy vadászkastélyban, Mayerlingben követte el.
A halála körüli találgatások ma sem szűntek meg. Akadtak, akik az udvar kezét látták benne, amihez az alapot egy mürzstegi szarvasvadászaton eltévedt golyó szolgáltatta, mögötte pedig a császár és a trónörökös közötti politikai vé­leménykülönbség húzódott meg. 1885-ben történt, hogy a császár melletti lőállás – mint máskor is – a trónörökösnek jutott. Az utolsó hajtásban egy csapat szarvas suta Rudolf felé futott. Miután néhányat kilőtt közülük, a csapat elfordult Ferenc József felé. Rudolf erre – nyilván a vadászláztól elragadva – pár métert előre lépett és a csapat után lőtt. A lövedék Ferenc József füle mellett süvített el és a mögötte ülő mürzstegi polgár könyökét súrolta. Ferenc József szenvtelen arccal vette tudomásul a balesetet és ötven forint hallgatási díjat adott a sérültnek.
Rudolf meglepően jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki. Anyjától nem csupán igen érzékeny idegrendszert, hanem – szeren­cséjére – irodalmi érdeklődést és tollforgató készséget is örö­költ. Társadalomtudományi publicisztikai írásai mellett vadász­rajzai és ornitológiai tanulmányai érdemelnek figyelmet. Köny­vei – többek között a magyarul 1883-ban megjelent Utazás a Keleten két kötete, továbbá az 1890-ben kiadott Tizenöt nap a Dunán – élvezetes olvasmányok ma is.
Néhai dr. Walleshausen Gyula levéltáros-történész írása először a Szent István Egyetem lapjában jelent meg. Most 10 évvel később a két „vadász” előtt tisztelegve közöljük ismét.

Rudolf trónörökös emlékhelyei a régi Magyarországon

1889. január 30-án, máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette Erzsébet királyné és I. Ferenc József egyetlen fia, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Rudolf koronaherceg.
Rudolf halála megdöbbentette az egész birodalmat, az emberek őszintén meggyászolták, de értetlenül álltak e tragédiával szemben, melyet még homályosabbá tett az udvar hallgatása és az ellentmondásos hírek.  Az a tény, hogy egy másik személy, egy fiatal leány is meghalt Mayerlingben, később került nyilvánosságra, a bécsi udvar mélyen hallgatott róla. Mary Vetsera bárónő családja rövid időn belül elhagyta Ausztriát. A tragédia helyszínét, a kis mayeringi vadászkastélyt a király átépíttette karmelita kolostorrá. Rudolf egykori hálószobájának helyén kápolnát alakítottak ki. Erzsébet királyné a tragédia első évfordulóján, 1890. január 30-án járt először Mayerlingben, a király és Mária Valéria főhercegnő társaságában, az új kápolnában gyászmisén vettek részt.
A magyarok nem felejtették el Rezső királyfit, aki utoljára 1888. december 18-án járt magyar földön. Rejtélyes halálát nem hitték el, évekkel később is várták visszatérését. Számtalan legenda és történet keringett róla országszerte. Születésének és halálának évfordulóiról mindig megemlékeztek az újságok. Magyarországon kedvelt és szeretett személyiség volt, tudták róla, hogy sok vidékén járt az országnak, jól ismeri annak természeti és földrajzi viszonyait. Már életében is számon tartották azokat a helyeket, városokat ahol járt, halála után pedig ápolták emlékét.
A magyar fővárosban szívesen és sokszor időzött a trónörökös. A budai várban külön lakosztálya volt, s a palota bővítésekor egy külön szárny építését tervezték a trónörököspárnak, mely Rudolf halála miatt nem épült meg. Többször vendégeskedett a magyar főurak estélyein, báljain, több alkalommal gróf Andrássy Gyula budai palotájában. Szívesen villásreggelizett a Nemzeti Kaszinóban, melynek igazgatója, jó barátja, gróf Károlyi István volt. Igazi „Irodalmi lakomát” tartott 1888. február 12-én az Angol Királynő szálloda nagytermében, az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben munkatársai tiszteletére. Jelen volt többek között a magyar rész főszerkesztője, Jókai Mór, ill. Nagy Miklós és Mikszáth Kálmán, valamint Benczúr Gyula, Keleti Gusztáv, Vágó Pál, Roskovics Ignác művészek is.
Budapest számos részét az uralkodócsalád tagjairól nevezték el, így a trónörökösről is: a Magyar Tudományos Akadémia előtti rakpart, az ún. Felső Dunasor még életében, 1874-től Rudolf-rakpart volt, a mai Petőfi Sándor utca a Koronaherceg-utca nevet viselte, s a korabeli leírások szerint „az urak utcája” volt. Az 1900-as évek elején Rudolf trónörökös tér volt a mai Jászai Mari tér, sőt, még a Margit-híd pesti lábánál lévő Rudolfpark kávéház névadója is a főherceg volt. Budapest más kerületeiben, így Soroksáron, Pesterzsébeten ugyancsak találhatunk a régi utcaelnevezések között Rudolf közt ill. Rudolf utcát. Több magyarországi városban is elneveztek róla utcákat, pl. az erdélyi Hátszegen is volt Rudolf-utca.
Az egyik legkorábbi közintézmény Magyarországon mely Rudolf nevét viselte, az 1858-ban alapított pécsi Rudolfinum árvaház volt. Az intézetbe 3 éves kortól vettek fel növendékeket, itt a lányok 14, a fiúk 12 éves korukig élhettek, azután főleg iparosok, ill. házicselédek lettek. Az árvaházat alapítvány működtette, irgalmas nővérek alkalmazásával.
A trónörököst sok magyar arisztokrata vadászni hívta birtokára, és nagy megtiszteltetés volt, ha Rudolf elfogadta. 1879. november 20-22-e között a Munkács melletti erdőkben vadászott gróf Schönborn-Buchheim Ervin (1842-1903) cs. és kir. kamarás vendégeként. A viznicei-völgyben lőtte élete első medvéjét 1879. november 20-án, egymás után kettőt is, egy nagyot és egy kicsit. Azonnal megüzente apjának a nagy hírt. Rudolf számos magyarországi vadászatát érdekes leírásokban rögzítette, ezeket könyv alakban Einige Jagdreisen in Ungarn címmel 1881-ben adták ki, melyben az első tanulmány a munkácsi vadászat. A később magyar nyelvre is lefordított írás belekerült Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat Felső-Magyarországot (1900) bemutató részébe: „Fölséges téli nap volt. (…) Helyemen voltam, nagyszerű szép természet közepette medvevadászaton, vágyaim czélpontján, a medvetanyának talán tőszomszédságában. (…) Még mi sem moczczant meg körűlöttem, csak néhány magtörő röpkedett egyik fáról a másikra, avagy egy-egy harkály kopácsolt az öreg bükkök törzsén és czinkesereg zsibongott a nyírfák koronái közt. Egy negyedóráig ülhettem így, midőn egyszerre csak az előttem elterűlt kis völgyben, körűlbelűl 300 lépésnyire egy nagy fekete alakot pillantottam meg a fák között fölfelé osonni. Egy hatalmas vén maczkó volt! Leírhatatlan örömérzet fogott el, és a vadászláz első izgalma futott végig rajtam.”(Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben Magyarország VI. kötet, 434–35. p.) Az egyik elejtett medve bőrét Schönborn gróf az 1885. évi Budapesti Országos Általános Kiállításon, saját pavilonjában a nagyközönségnek is bemutatta, ahol az elnyerte a király tetszését. Rudolf halála után a gróf a vadászat helyén, a vizniczei völgyben emlékoszlopot állíttatott a trónörökösnek.
A legtöbb Rudolfról elnevezett emlékhely Erdélyben volt, hiszen itt vadászott a legszívesebben. Két vadászterülete is volt: Görgényszentimrén és a máramarosi Erdészvölgyben. Görgényszentimrét nagyon szerette, az egykori Bornemissza-kastélyból szívesen indult barátaival, vendégeivel medvevadászatokra a görgényi havasokba. E vadászkastélyában később erdészeti szakiskolát létesítettek. Az erdészvölgyi kastélya „a Tisza folyó mellett, a zúgó Kuzi-patak s több kis patak szomszédságában, magas hegyek közelében” volt. (VÚ, 1901. szept.1.)
Rudolf és Stefánia járt a Retyezátban is 1882 augusztusában zergevadászaton. Ennek a látogatásnak állítottak maradandó emléket Barcsay Kálmán országgyűlési képviselő kezdeményezésére a Hunyad megyei községek. Az emléktáblát igazi vadregényes tájon, az ún. Zlata-toroknál (Gova Zlati) azon a helyen avatták fel 1897. szept. 12-én, ahol első pihenőjét tartotta Rudolf trónörökös. Ezt a pontot Hollaky Arthúr alispán a vadászaton részt vett urak: báró Bornemissza Tivadar, báró Jósika Lajos, gróf Thoroczkay Miklós, báró Nopcsa Elek, Pogány Károly tanácsára választotta ki. Az érctáblára Réthi Lajos kir. tanfelügyelő sorait vésték: Rudolf, magyar királyi trónörökös újabb történelmünk büszke reménye, deli kedvvel, ifjú erőben vadászott itt 1882. nyarán, oldalán bájos hitvese Stefánia főherczegnő. Letűnt, mint üstökös, hirtelen megrázólag 1889-ben. Fennmaradt emléke hóhegyek szirtjein is. Emelte Hunyadvármegye a haza ezredévi ünnepe esztendejében 1896. (VÚ 1897. okt. 17.) Az emléktábla a vajdahunyadi vasgyárban Markusz Ferenc tervei szerint készült.
A trónörököspár lett a névadója Kézdivásárhelyen az árvaháznak: Stefánia Menház és a kórháznak: Rudolf Közkórház, valamint Marosújváron két bányának: Rudolf-akna és Stefánia-akna.
Tusnádfürdőn az egyik ivóforrás kapta a Rezső-forrás nevet, melynek „vize nagy jód, konyhasó, vas és szénsavtartalma által tűnik ki” (Dr. Hankó Vilmos: Csíkmegye fürdői szóban és képekben, Budapest, 1890.) Később a Rezső-forrás vize táplálta tükör-fürdők medencéit, többek között a „pompás Stefánia-fürdőnek medenczéit, tükörfürdőit, kádfürdőit és a hideggyógyintézetet” (Dr. Hankó Vilmos: Erdélyi Fürdők, Ásványvizek).
A híres fürdővárosban Herkulesfürdőn, ahol járt I. Ferenc József, Erzsébet királyné és trónörökös is, a királyról szállodát, a királynéról fürdőt és forrást, a főhercegről szállodát, az ún. Rezsőudvart nevezték el. Az 1900-as évek elején ez volt egyik legkorszerűbb, többemeletes épület, melynek átrium-szerű belső udvarában a második emeletig lövellt fel egy szökőkút. A Rezsőudvart és a két emeletes Ferenc József szállodát fedett sétafolyosó kötötte össze, a fürdővendégek kényelmére.
Sok évvel a halála után, 1903-ban az Uránia Magyar Tudományos Egyesület kezdeményezésére országos gyűjtés indult a trónörökös szobrának felállítására Budapesten. Ligeti Miklós szobrászművész tervét fogadták el, aki Rudolfot vadászruhában, puskával a vállán ábrázolta, egy sziklatömb tetején állva.


A bronzból készült szobrot 1908. október 12-én a király jelenlétében avatták fel a Városligetben, attól a helytől nem messze, ahol az 1885. évi Budapesti Országos Kiállítás megnyitóján Rudolf, mint a Kiállítás fővédnöke beszédet mondott. A bronzból készült szobor sok viszontagságos év után újra ott áll a Városligetben.

   Kaján Marianna

Első megjelenés: Gödöllői Királyi Kastély honlapja. Köszönjük a másodközlés lehetőségét.

A Városligetben helyezték el újra a trónörökös szobrát! (forrás: internet)